Tegnap sikerült letudni a cukorterheléses labort is. Fél 8 előtt érkeztem, akkor már szép kis sor állt. 8 előtt 10 perccel vették le a vért, majd megihattam a cukorszirupot. Komolyan, olyan volt, mint a szirup, nem tudom, hogy miért sajnálták a vizet… Rutinos versenyzőként persze vittem a citromot is, de az oldat töménységén sajnos ez sem változtatott. Miután hősiesen leküzdöttem a cukros löttyöt, leültem egy könyv társaságában a váróban, és néha olvastam, néha csak ámultam-bámultam, hogy a kígyózó sor sosem akar elfogyni. Aztán úgy jó 40 perccel a szirup elfogyasztása után hirtelen megemelkedett a gyomrom, elkezdtem szédülni, és azt hittem, menten kikérezkedik a cukros víz… A tőlem telhető leggyorsabban a női mosdó fele vettem az irányt, hogy ha tényleg jönni fog, legalább ne a placc közepére tegyem… A mosdóban aztán már ájulás közeli állapotban voltam, halálsápadtan támasztottam a falat, aztán eszembe jutott, hogy kortyoljak némi vizet, hátha segít. A víztől aztán kicsit helyre jöttem, már nem voltam hullafehér, sőt, kivert a víz, izzadtam, egyből tiszta vörös lettem. Még egy kis vizet vételeztem, aztán úgy ítéltem meg, hogy talán már bent marad a cucc, visszasétáltam a a váróba. Az előbbi rosszullétesdi még párszor megismétlődött, de buzgón nyeltem a vizet, attól kicsit jobb lett.
Végre aztán letelt a két óra, és mehettem a második kör vércsapolásra. Megemlítettem a rosszulléteket, a laboros hölgy csak annyit mondott, hogy “jaaa, biztos túl tömény volt. Miért nem ment ki sétálni?” Ja, ha mondták volna, hogy lehet… Az előző alkalommal kifejezetten meghagyták, hogy nyugiban kell lenni a 2 óra alatt… A vénáim mára úgy néznek ki, mint valami rossz drogosé. De annyi baj legyen, pár nap, és felszívódik. 🙂
Ha már arra jártam, érdeklődtem a gyógyászati segédeszköz boltban a légzésfigyelő után is, de elég kelletlen volt a hölgy… Nem tudom, mi ez ma Magyarországon?? Nem mondom, hogy ha bemegyek valahová, akkor elvárom, hogy körbeugráljanak, és a popómat kinyalják, de amikor egy 40 rugós cucc után érdeklődöm, kicsit nagyobb lelkesedést várnék… A légzésfigyelőnél ikres típusról még nem hallott az eladó, de nagy kegyesen megígérte, hogy jövő hétre utána kérdez. De szerintem ebből inkább licitálós oldalas vásárlás lesz… Kinéztem már ott is párat, ki lehet fogni egyet-egyet jobb áron.
Bementem aztán a cégemhez is, meghallgattam a híreket. Egyelőre semmi jó. Nem tudni, hogy mi lesz. A főnököm annyit mondott, hogy ne idegeskedjek, amíg ő a cégnél van, addig nekem sem kell félnem. Ez azért valahol megnyugtató. 🙂 Ott aztán eltöltöttem még pár órát, kicsit rendbe szedtem az összegyűjtött iratokat, kiszanáltam, amire nem volt szükség, lefűztem, ami nem volt a helyén. Amire végeztem, már elmúlt 2 óra, tehát kész volt a laborom, azért is beugrottam.
Az eredmény nem vészes, a cukrom normál tartományban van, és van némi vérszegénységem.
Mivel 3 is elmúlt, mire hazaértem, a világmegváltás ötletét elvetettem, és csak a kiválogatott babaruhákat áztattam be.
Ma aztán természetesen elnyertem méltó büntetésemet, mert a tegnapiért cserébe ma elég keményedős volt a pocak, ezért nem is estem túlzásokba. A babaruhákat mostam ki délelőtt, délután pedig meglátogattam a kedvenc nőgyógyászomat.
A vizsgálat alapján minden oké, méhszáj zárt. 🙂 Megbeszéltük, hogy a tüdőérlelős történetet attól teszi függővé, hogy milyen a méhszáj állapota a következő vizsgálatkor. (az 3 hét múlva lesz) Amennyiben a 28. héten még zárt (melegen ajánlom, hogy még az legyen), akkor várunk a 30. hétig, és akkor kell befeküdnöm, ha nyitott, akkor viszont amint lehet. 3 napra kell készülni, mert a szteroid mellett magnézium infúzió megy majd.
Ma, amikor nem a babaruhákat teregettem, és nem a dokinál voltam, akkor a netet bújtam bébikád-ügyben. Találtam is párat, de aztán eszembe jutott, hogy az őseim mondták, hogy az egyik haversrác említette, hogy van egy felesleges nekik is. Így hát telefon az őseimnek, hogy kérdezzenek már utána a hogyanamennyi-nek. 🙂 A kiskád megvan, és szívesen kölcsön adják. 🙂 Úgyhogy úgy tűnik, hogy tök fölöslegesen lógtam a neten egész nap. No sebaj. Lényeg, hogy lesz kád is. 🙂
És végezetül egy fotó a szárítómról, ahogy még sosem nézett ki:
