Ezt a bejegyzést lényegében csak a rend kedvéért írom, mert az egész már történelem.
Az úgy volt, hogy a gyermekeim egy évesek lettek. Ami számomra egyszerűen hihetetlen, mert úgy érzem, hogy emberemlékezet óta itthon nyomom… Természetesen nagy ünneplésbe fogtunk, ezt megelőzően egy hétig.. na jó, egy napig gyártottam a mindenmentes tortákat.
Ez persze nem is igaz, mert cukor például dögivel volt benne, de se tojás, se tej nem került bele, hogy mindkét gyermekem megtömhesse a bendőjét belőle.
Össze is gyűlt a kis család, sógorék megérkeztek a hidegtálakkal (ami szerencsére nem lehűtött üres tányérokat jelentett, mint annak idején a kollégiumi vacsorák alkalmával), összetereltük a csapatot, és gyertyagyújtás után már gyönyörködhettünk is a két csillogó szemű szülinaposban. 🙂
A kezdeti csodálkozás aztán nem tartott soká, mert az utódok némi pacskolgatás után elkezték szétszedni a tortát…Lilla szisztematikusan (mondhati: szaggatott vonal mentén) elkezdte leenni a virágokat, Marci azt követően, hogy elmaszatolta a – szerinte béna – feliratot, a kutyussal kezdett hadonászni (igen, azok kevéért, akik nem jöttek volna rá: Marci tortáján egy KUTYA található… Mondjuk ha látnátok, hogy mi volt a minta a kutyusnál, ami alapján készült, sírva röhögnétek. Hogy is mondjam… a különbség szembetűnő…) Amikor úgy láttuk, hogy Lilla szájából több fondant bevonat jön ki, mint amennyi bemegy, és több kárt már nem képesek sem a tortában, sem a ruházatukban okozni, akkor eljött az igazság pillanata:
Felvágtuk a tortát, és mindenki kapott belőle egy szeletet. Szerintem, és a gyerekek szerint ehetetlen volt, a családom viszont ezt nem volt hajlandó elismerni, hősiesen leküzdöttek egy-egy vékony szeletet. Azért ha ezt előre látom, akkor nem melózok vele ennyit, kivágom a tortaformát hungarocellből, és bevonom. 😀 Nekem megmarad egy csomó időm, a családot nem mérgezem ilyen ehetetlen cuccokkal, a gyerekeknek pedig tökmindegy volt, mert így se, úgy se kóstolták meg. Mindenki szerencséjére több torta is érkezett, így akadt bőven olyan, aminek az élvezeti értéke nem a nullához konvergált. 😀 Mondanám, hogy a kutyák legalább jól jártak, csak sajnos ez sem igaz, mert a tészta xilittel készült, azt pedig háziállatoknak szigorúan tilos adni. Így hát a kukában landolt, viszont sokkal okosabb lettem. 🙂 Az 1 hónappal későbbre bevállalt szülinapi tortát már sima piskótából sütöttem, és csak a krémet variáltam 1éves-barátra. 🙂
A romok eltakarítása után aztán a gyermekek elmerültek az új játékok próbálgatásában, a család lassan elköszönt, és igazán csodálkoztam, hogy néhány szemembe könnyszökős meghatódós pillanaton kívül komolyabb elérzékenyülés nélkül megúsztam a szülinapozást. Mert hiszen ilyen alkalom csak egy van az életben. 🙂 Igazán büszke voltam (és vagyok) rájuk, ügyesek, okosak, és egyszerűen imádni valóak. 🙂
