A tegnapi napomat fővárosunkban töltöttem, de nevezhetném időpocsékolásnak is….
Reggel fél 9 után nem sokkal értem oda a klinikára. Már várakoztak néhányan. Bejelentkezés után csatlakoztam hozzájuk.
Nem sokkal 9 után megérkezett az orvos is. Fél 10-re már túl voltam a “konzultáción”. Sok mindenről nem volt szó, az orvosnak vázoltam a helyzetet (lombik, endometriózis, emelkedett Ca125, normál He4 mellett, és a MC javaslatot kér), valamint átadtam a vaskos dossziét, amibe mindent összegyűjtöttem. Tessék-lássék átlapozta. Meg sem vizsgált, hanem egyből átszólt a (szomszédos ajtó mögött levő) ultrahangosoknak, hogy megyek.
Ott további várakozás, ezt követően pedig egy (nem túlzok!!!) 20 azaz húsz perces UH vizsgálat következett. Az UH-s orvost kedvesnek nem mondanám, inkább lekezelőnek. Ezen kívül még életemben nem volt részem olyan vizsgálatban (a jövőben sem szeretném), ahol – itt szólok, hogy a következő pár mondatot a gyengébb gyomrúak ugorják át – az orvos miután bevezette a hüvelyi uh-fejet, elment még egyet sétálni a másik rendelőbe. Én meg ott feküdtem az uh fejjel a muffomban. Csudajó volt érezni, ahogy kicsúszik… Boáá. Aztán vizsgálat közben folyton írogatott valamit – nyilván adatokat -, ilyenkor szintén elengedte az uh-t, és közelebb csúszott a székével az asztalhoz, ami azt eredményezte, hogy az uh kábel megfeszült a széknél, és klasszul húzta ki belőlem… (tudom, birka vagyok, néma gyereknek anyja se… de féltem, ha szólok, csak még nagyobb alázás lesz a vége)
INNENTŐL a gyengébb gyomrúak is olvashatják tovább. Lényeg, hogy ez a 20 perc turkálás már egy lazább aktussal is felért volna, és hihetetlen boldog voltam, hogy vége is lett. (megjegyzem, hogy még ma is fájdogál odabent mindenem). Az eredmény egyébként: endometriózist nem találtak igazán – pedig valóban nagyon keresték – viszont a jobb oldali petefészekben “cisztikus képlet”, a leletre viszont már “15 és 19 mm-es folliculus” került feltüntetésre.
Az uh-s doki azt mondta, hogy meg kellene nézni egy jobb géppel is ezeket a cuccokat, a másik doki viszont azt mondta, hogy jelenleg úgysem kezdenénk velük semmit, mert picik, így felesleges bolygatni őket. Már el is köszönt volna, amikor mondtam, hogy izé, hát nekem kellene egy javaslat a MC-nak, hogy mi legyen a lombikkal.
Kicsit szájbarágósan kellett tálalnom. Az pl fel sem merült benne, hogy a lombik előtt valamiféle fogamzásgátlós történet, vagy ilyesmi kellene, csak akkor jött az “aha, tényleg” c. reakció, amikor említettem, hogy a MC-os dokim azt mondta, hogy előfordulhat, hogy így kell majd kezdenünk… Ettől persze kicsivel sem lettem boldogabb… ha ez így van, akkor újabb 3 hónap veszteség…
Mire mindennel végeztem, és kezemben volt a leletem is (amin az egyik oldali petefészek méretét ráadásul elírták, így valami 374 mm lett… NO comment), addigra majdnem fél 12 volt, így amire hazaértem, addigra elment az egész nap.
Az egészről nem voltam túl nagy véleménnyel. Azt nem kérdezték meg, hogy mikor volt az utolsó mensim, vagy hányadik napon vagyok, stb. Azt hittem, hogy kicsit alaposabbak (nem, most nem a 20 perces UH-t keveslem…), az UH vizsgálat viszont megalázó volt. Ezen kívül kismillió kismama, ami a lelkemnek nem tett túl jót.
Pozitív volt viszont, hogy a doki minden jót és sok sikert kívánt.
Csütörtökön folyt.köv a MC-ban, ahol a leletek birtokában megbeszélés, valamint a Férj vizsgálata következik.