Jelentem, visszaérkeztünk a jól megérdemelt szabadságunkról. 🙂 Úgy kellett már ez, mint egy falat kenyér.
Az elmúlt évek “hagyományával” szakítva nem egy egész hetes nyaralást terveztünk, csak egy hétvégézést, és azt kell mondjam, hogy teljesen jó is volt ez így. (ill. javítanék, majdnem teljesen). Szombattól otthon voltunk, és imádtam. 🙂
Egész héten melóztunk ugyan otthon, mégis olyan nyugiban voltunk, hogy ez már szinte hihetetlen. Volt idő a kertre, a háztartásra. Takarítás-mosás-főzés, volt minden. Még sütit is sütöttem. 🙂 Férj építette a grillt, én kigazoltam a virágos kertet, zöldséget szedtem, és arról ábrándoztam, hogy mennyire jó lesz majd otthon lenni, ha eljön az ideje. Lehet, hogy dögunalmas vagyok, de szeretek otthon lenni. 🙂 Egyrészt azért, mert az az én igazi komfortzónám (ki hinné), másrészt azért, mert egyszerűen jó úgy ébredni, hogy nem kell sehová rohanni, aztán ráérősen megreggelizni a kinti lépcsőn ülve, majd elkortyolni egy finom kávét úgy, hogy ott van a Férj is, és a kutyák felváltva jönnek hízelegni. 🙂 Közben nézegetni, hogy mennyi mindent kellene még csinálni milyen jól néz ki a szomszéd csalánültetvénye a kert, mennyi melónk van már benne, hogy ez tényleg a miénk és a banké.
Szóval visszatérve a szabira: tevékenyen telt, rohanástól mentesen, pénteken reggel szép kényelmesen összecsomagoltam a már előzőleg összekészített dolgokat, és elindultunk a Vadása-tóra. Már tavaly is töltöttünk itt egy hosszú hétvégét, és teljesen beleszerelmesedtünk. Nem egy felkapott hely (elég rosszul is van kitáblázva), nincsenek millióan, a tó sem nagy, viszont tiszta a vize. Kisgyerekeseknek pedig kifejezetten ideális, mert nagyon lassan mélyül, az alja apró kavicsos, nem iszap. Van pár büfé is, finom pecsenye, hekk, pisztráng, hot-dog, lángos, jégkrém, minden, ami kell, és az árak is elfogadhatóak. 🙂 Az idő isteni volt, sőt, talán kicsit túl meleg is. Viszont elég közel volt a tó, és ki-ki igénye szerint megmártózhatott benne. A víz szuper volt, ha hinni lehet a kiírásnak, akkor 26 fok. Vittem magammal könyvet is, arra az esetre, ha unatkoznék, de ez súlyos naivitás volt részemről annak tudatában, hogy nem kettesben megyünk, (sőt, a tervekkel ellentétben nem is csak a barátainkkal, hanem még ráérő rokont is vittünk magunkkal) amikor is a strandon a barnulásra várva általában könyvvel szoktam lefoglalni magam. Könyv, és társaság hiányában a napozás, mint tevékenység kb. abban merül ki, hogy fekszem a napon (vagy az árnyékban – ami a gyakoribb, mert a napot nem bírom annyira), és hozzávetőlegesen 30 mp-enként húzogatom a bikinim pántját, hogy vajh’ barnultam-e már. Persze ennyi idő alatt nem nagyon szoktam, tehát vagy van egy jó könyvem, vagy a harmadik 30 mp-es etap után elfogy a türelmem, és ennem-innom-úsznom, vagy valami hasonló dolgot kell csinálnom. Csak eközben (leszámítva az úszást) nem igazán lehet barnulni.
Tudom én, óriásiak a problémáim.
A pénteki és szombati napot főként strandolással töltöttük… és én masszív bűnözéssel: egy mandulás magnum, egy vaníliás cornetto, egy palacsinta – mentségemre szóljon, hogy csak üresen ettem, semmi nutella és porcukor – valamint a nap megkoronázásaként a félpanziós ellátás keretében túrós tészta és máglyarakás közül a megítélésem szerinti kisebbik rosszat, a túrós tésztát választottam pirított szalonnával. Majd ezt a választást újra értékeltem, és pár falat után ott is hagytam az egészet. (ez a másnap reggel nem tűnt jó ötletnek).
Természetesen ez a történet nem is rólunk szólna, ha – ha már a strandkajáknál tartunk – nem került volna némi sz*r a palacsintába… A maratoninak egyáltalán nem nevezhető nyaralásunk (péntek-szombat-vasárnap) tervezésénél természetesen sok dolgot kellett figyelembe vennünk. Ami miatt végül úgy döntöttünk, hogy a szabink végére időzítjük, az a 3. depot injekció volt, amit a szabi kezdetén, vasárnap kellett beadatnom. Úgy gondoltam, hogy kényelmesebb lesz, ha vasárnap majd nem kell rohannunk haza emiatt. Egyébként kellett emiatt hazarohannunk, de az már egy másik történet. Szóval még pár hónapja érdeklődött a sógornőm, hogy érdekel-e minket Forma1-re ingyenjegy. Ők mindenképp mennek, és ha szeretnénk, akkor mehetünk mi is. Az én Forma1-hez fűződő viszonyom a méla undor szintjén leragadt, de a Férj kapott az alkalmon, és lelkesen bólogatott, hogy természetesen szeretne menni. A kérdés február elején hangzott el, mi pedig eltároltuk az infót, hogy m a j d e g y s z e r AUGUSZTUS 15 környékén lesz egy Forma 1 is, egyik vasárnap délután számolni kell vele. Mint később kiderült, a Férjnek is ezek az infói voltak róla. Csakhogy a Magyar nagydíj már – állítólag – évek óta júliusban van. Így hát amikor kiderült, hogy az amúgy is rettentő hosszú nyaralásunkat még egy nappal meg kell rövidíteni, elég sok cifra dolgot sikerült sűrű egymásutánban egy mondatba helyeznem. A Férj pislogott párat, majd közölte, hogy természetesen a kedvemért eltolják a Forma 1 időpontot, nem probléma… Ez csak egész aprócska olaj volt a tűzre.
Ahogy lehiggadtam, rájöttem, hogy ezek a mulatságok (=futam) általában du. 2 körül kezdődnek, így talán még tudunk egyet strandolni (és jól lebarnulni persze), mielőtt indulnunk kellene. Hááát… őőőő… Majdnem. A valóság úgy nézett ki, hogy mivel minden hájjal extrával megkent VIP jegyet kaptak, ezért már délelőtt 10-re oda kellett érni (boxutca látogatás, egyebek) úgy, hogy a sógorékat a Keleti PU-nál felvettük. Egészen pontosan 6-kor kellett (volna) indulnunk. Minden sejtem tiltakozott a felkelés ellen. Különösen a reggeli és a kávé hiányában indult nehezen a nap. Most persze mindenki nagyon sajnál, hogy egy F1-es ingyenjegy miatt nyafogok, de ez kb. annyira hozott lázba engem, minta egy nagy tányér velős pacallal kínálgattak volna a nap bármely szakában.
A hazaérkezés is későire sikeredett. A pálya tele volt pöccsel városnéző túristával, akik az előzés lényegének azt tartják, hogy két autó nagyon hosszan egymás mellett halad, a messziről történő villantást pedig az üdvözlés egyezményes jeleként értelmezik. (Oké, szórom a hamut a fejemre, tudom-tudom agresszív sofőr vagyok…)
Ezeket (és a félóránkénti hőhullámokat) leszámítva minden rendben volt, isteni volt hazaérkezni, és körbeugráltatni magunkat a kutyákkal. 🙂
Ez a hét izgis lesz, nem csak az íróasztalomat elborító papírok eltüntetése miatt, de a szerdai vérvétel-megbeszélés kombináció miatt is.
Bevallom, nagyon-nagyon-nagyon izgulok, hogy jók legyenek a laboreredmények, és hogy az elképzelésem – miszerint augusztus közepe-táján két apróságot ültetnek be – megvalósuljon. 🙂 Drukkoljatok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: