A 6 hetes “szobafogság” most ért volna kb. a feléhez, ha nincs “jó öreg” Murphy, aki persze újfent gondoskodott némi izgalomról.
Amikor nagy bátran, a tervezett műtét előtt 9 nappal megcsináltattam Marci laborját, álmomban nem gondoltam volna, hogy tökfölösleges lesz. Akkor ugyan is még nem tudtam, hogy rá 2 napra belázasodik majd, és az április 4-i műtétből nem lesz semmi.
A biztonság kedvéért még felhívtam a gégészt, aki műtötte volna, hogy mi legyen, a háziorvos szerint vírusos a torka. A gégész persze azt mondta, amit az előzetes tájékoztató dokumentumokban is olvasni lehet: Műteni azt a gyermeket lehet, aki a műtétet megelőző 3 hétben egészséges. Tehát kizárt, hogy megműti a tervezett időpontban. (Itt megjegyezném, hogy elvileg már a következő kitűzött időpontot is buktuk ezzel). Marci olyannyira benyelt egy vírust, hogy csütörtökön még csak a torka volt vírusos, pénteken már megjelentek az első afták a nyelve alatt és a nyelvén, szombattól pedig lényegében elszabadult a pokol. Vasárnap megjártuk az ügyeletet, kedden pedig bent akartak fogni minket egy kis infúzión a kórházban. Jelentem: ma, szerdán látom a javulás első jeleit, és a reményt, hogy talán holnap már nem kell könyörögni/fenyegetőzni/kiabálni a gyereknek/gyerekkel, hogy akármennyire fáj is, MUSZÁJ inni. Enni nem. Ha jól számolom, 5. napja nem evett a gyerek szilárd kaját. Ezzel együtt hálát adok az égnek, hogy abszolut következetlen szülőként még mindig hagyom, hogy cumisüvegből nyomják a tejitalt/kakaót reggel és este. Így ugyan is naponta 3-4szer sikerült nagyobb mennyiségű tápanyagot bevinni a gyerekbe viszonylag kevés sírás árán. (A sírást úgy kell érteni, hogy ő minden alkalommal sír, én kb. minden második alkalommal) Így aztán még az is lehet, hogy az amúgy sem valami nagy darab gyerek csak másfél kilót fogyott az elmúlt 1 hét alatt. (Mérlegre még nem mertem ráállítani).
A fenti történet hivatalos neve egyébként szájnyálkahártya gyulladás (stomatitis aphtosa), ami nagyon fájdalmas. A rendkívüli fájdalom miatt gyerekkorban gyakori, hogy a kiszáradás miatt kórházi kezelés szükséges. Bátran mondhatom, hogy bizony rezgett a léc nálunk is. Minden egyes pisilésnél néztem a vizeletvizsgáló csíkot (ezt egyébként ajánlom minden kisgyerekes szülőnek, hogy tartson otthon), hogy hogy áll az aceton a vizeletben, nem kell-e kórházba mennünk.
Vírus lévén gyógymód nincs, tüneti kezelés létezik. A jó öreg glicerin borax (igaz, hogy édeskés íze van, de Marcinak nem jött be, összeszorított fogakkal várta az ecsetelést), egy aloe verás, hialuron savas spray, ami gyulladás csökkentő és fájdalom csillapító, és az igazi ász, amit a kórházban írtak fel: érzéstelenítő ecsetelő. Na, ez utóbbi mindent visz. Utána a gyermek úgy nyomja be a 2 deci tejitalt, mintha semmi baja nem lenne. Kár, hogy nem tart ki reggeltől estig a hatása. Mióta ezt kapja, mellé pedig a 8 óránkénti fájdalom csillapító cseppet, azóta tűnik könnyebbnek a helyzet.
A műtét tehát elhalasztva, új beutalókat kell szereznünk laborba, hallásvizsgálatra, altatóorvoshoz, és megtoldottuk 2 héttel a karantént.
Arról már nem is beszélek, hogy a húsvét is ilyen “vidám” hangulatban telt, természetesen itthon. Pár órányi családlátogatást engedélyeztünk magunknak Lillával, amíg Férj Marcival itthon maradt. Elmaradt a kinti tojásszedéstől a locsolásig minden. Azzal vigasztalódtunk, hogy “majd jövőre”. És tényleg remélem, hogy így lesz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: