A múlt héten csütörtök-péntek környékén voltam úgy igazán megindulva, hogy vasárnap tesztelek, mert akkorra már biztos mutatna valamit… de én egy hős vagyok, és eltelt a tegnapi nap is anélkül, hogy teszteltem volna. 🙂
Lehet, hogy ez a nyugalom ismét átmeneti, elvégre még itt van a mai nap, és a holnapi is, tehát idő van bőven még, hogy megőrüljek.
Mostanra jutottam el oda, hogy már másra is tudok gondolni. 😀 Fejlődőképes vagyok, ugye? Pedig nem akartam én folyton erre gondolni, ezzel foglalkozni, beszélni róla meg főleg nem. De mindig ott motoszkált azért. Mert mi van, ha…?
Még 2 nap, és kiderül, hogy hogyan tovább, leszünk-e család…
Tudom, hogy még ha most pozitív is a teszt, akkor is vannak bőven buktatók: jó helyre ágyazódott-e be, lesz-e szívhang, minden oké lesz-e. Azt mondják, hogy a 12. hét a vízválasztó. De utána is van min aggódni. Amíg meg nem születik, azon, hogy egészséges-e, milyen lesz a szülés, stb. Ha megszületett, akkor miért nem eszik, miért eszik ennyit, van tej, nincs tej, tápszer, nem tápszer, miért alszik ennyit, miért nem akar aludni, mikor alussza át az éjszakát… stb-stb. 🙂
De bevállaltuk. Fogalmunk sincs, milyen lesz. Elképzeljük valahogy az elképzelhetetlent, elveink vannak, ami azért lesz jó, mert lesz mit a kukába dobni. De valahogy mindenki elkezdte, nem?
Egyelőre persze ott tartunk, hogy azt sem tudjuk, mi lesz szerdán, szóval ne fussunk annyira előre, ezen még ráérünk agyalni. 🙂