Legalább is a férj állítása szerint. 🙁 Én persze ebből semmit nem érzékeltem.
Vagyis… igazából de. Hihetetlenül idegesítenek a félbehagyott dolgok, és szóvá is teszem ezeket.
Tegnap olvastam az alábbi “örökérvényűt”:
“Pasik vagyunk, ami azt jelenti, hogy ha megígérünk valamit, azt MEGCSINÁLJUK. Teljesen felesleges 3havonta emlékeztetnetek…”
Most viszont türelmetlen vagyok, és nem bírom kivárni ezt a 3 hónapot. AZONNAL kell. És ez kb. mindennel így van. (Főként a kajával… Mondtam is, hogy minden oké, ameddig nem akadályoznak az : evésben, alvásban, és a pisilésben. 🙂 Viccesnek hangzik, mégis halálosan komoly.)
Az alvás-igényem még most is “még 5 perc”, na jó… legyen inkább “még 1 óra” kategória. Továbbra is délután 1-2-3 körül kap el egy jó kis álmosság, este 10-ig viszont bírom a strapát. Oké, utána elég sietős már a fekvés. Viszont ezen is meglepődtem, mert a kismama ismerőseim mind arra panaszkodtak, hogy este 8 után megszűnik a világ, kidőlnek. Újabb bizonyítéka annak, hogy nem vagyunk egyformák. 🙂
Viszonylag új dolog, hogy olyan hirtelen tör rám az éhség, hogy nem győzöm kapkodni a fejem. És akkor azonnal ennem kell, mert különben őrületes hányinger kap el. Evés után persze ez elmúlik szerencsére.
Tegnap pl. pizzát sütöttem. Innen is csókoltatom a nővéremet, aki – kérésemnek megfelelően – hülyebiztosan írta le a receptet. 😀 Igaz, hogy amire ki bírtam nyomtatni – hála a nyomtatónk makrancoskodásának – , addigra nemcsak elkészült, de el is fogyott a pizza. A hozzávalók mennyiségének pontos meghatározása, és betartása viszont elég sokat segített az eredmény fogyaszthatóságában. 🙂 Ja, és igen… a pizzára mozzarella való. Annyira isteni volt vele… Nyami… Kár, hogy az utolsó morzsáig elfogyott tegnap. Miután betoltam egy emberes szeletet a magyaros-extra csípősből, elgondolkodtam, hogy a kismamáknak vajon szabad-e csípőset enniük. Aztán barátunk – az internet – segítségével kigugliztam, hogy hülyeség, hogy nem szabad. 🙂 Ha jól esik, és nem ég tőle az ember gyomra, akkor szabad. 🙂
Tonhalat pedig – miután bevásároltam belőle rendesen – pár napja nem ettem. Talán még sor kerül majd rájuk. 🙂
Az újabb kedvenc a borsópörkölt lenne (vagy tojáspörkölt, ki hogy ismeri). Ezt először a keresztfiam anyukája-barátosném készítette el. Igazából egyszerű, borsó, és főtt tojás, de isteni íze van, és amennyire egyszerű, és annyira nem tudtam reprodukálni. Amit én főztem, abban ugyan volt borsó is, tojás is, ízvilágban viszont jelentős különbség mutatkozott. Így történt, hogy a kutyáim ették ki belőle a maradék tojást (naívan azt gondoltam, hogy a borsó is elfogy… tévedtem), és megbeszéltük, hogy ennek a speciális ételnek az elkészítését bízzuk a rutinos háziasszonyra. 🙂 És hogy miért mondtam, hogy a kedvenc ez LENNE? Mert tegnap a pizzázás után (teli gyomorral még volt kedvünk kajáról beszélgetni) szóba került a borsópörkölt, és az is, hogy a Férjnek ugyan volt megbeszélt találkozója mára, de a srác nem jelentkezett még, úgyhogy azt stornónak tekinti, és odaugrunk keresztfiam anyukája-barátosnémékhoz egy kis borsópörköltre. Már teljesen ráálltam, erre a Férj délelőtt mondja, hogy jelentkezett a mai “randija”, úgyhogy nem volt pofája lemondani… Szóval pápá, tojás/borsópörkölt. 🙁
Nem tudom, mi lesz így, hogy élem túl ezt a traumát.
Mindenesetre a mai délutáni elfoglaltságom tortakészítés lesz, egy holnapi esküvőre készül majd, és még nem találtam ki teljesen, hogy hogyan fog kinézni. Csokis piskótakarikát sütöttem, csokikrém megy bele, és fehér fondant-nal tervezem bevonni. 🙂 Ha jól sikerül, teszek fel róla képet. 🙂
Bogyókákkal eddig minden oké, nem rosszalkodnak, nem kínoznak (csak néha), de a jövő hétvégi szabadtéri szülinapozást lemondtam, mert ilyen pisilési gyakoriságnál nem vállalom be a tábori wc-t. Most biztos mondjátok páran, hogy kényeskedő királykisasszony vagyok. Lehet. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: