Most mondom: hosszú lesz.
10:30-ra volt időpontunk, pár perccel előbb érkeztünk. A recepción bejelentkeztünk, ahol megkérdezték, hogy nincs-e vérzés, egyéb, minden rendben van-e. Minden oké, mehetünk a fenti váróba, mert az emeleti vizsgálóban lesz az UH. Oké, leülünk, csak 3-an várakoznak. Kb. 20 perc várakozás után egy villanás, és megszűnik az áram. Szuper. Aggregátor hangos berregéssel elindul. De sajnos nem a hálózatra termeli az áramot, hanem tecsós hosszabbítóval kell a legfontosabb gépekhez eljuttatni. Hurrá. Akkor leköltözés a lenti szintre, ott folytatódik az UH. Egyre több ember érkezik-távozik, de mi csak várunk. úgy másfél óra elteltével visszajön végre az áram, irány újra a fenti váró. Közben egyik embert a másik után küldik pisilni (UH előtt kérik, mert úgy jobban látni). Végre nekem is mondják, hogy menjek. Szuper, akkor úgy tűnik, én következem. Boldog antilop-szökelléssel eredek a mosdóba (ahol is elfogyott a wc papír – ami nem gáz, mert mindig van nálam zsepi, nedves törlő, stb.). A mosdóból kifele szólok, hogy elfogyott a wc papír, majd megindulok felfele. Ezután szólítják a következő pácienst, majd az azt követőt, és a harmadikat, a negyediket, ötödiket. Mi viszont még mindig várunk. Én viszonylag jól edzésben vagyok már a várakozás terén (ld. előző bejegyzésem, ahol meséltem, hogy a “sima” nőgyogyómnál esti 8-as időpontról sikerült fél 1-kor hazaérnem). Na de a Férj… Gyerekek, ha láttatok már türelmetlen embert… felejtsétek el… vagy szorozzátok meg úgy százzal. Mert az én emberem úgy bepöccenik arra, ha feleslegesen kell várnia… Persze nem ér el vele semmit, de jobb úgy, ha dühönghet. Na, mondanom sem kell, hogy ettől meg én leszek aztán egy ideg. Már a könyvem olvasását is berekesztettem, mert nem bírtam oda figyelni. És ez csak részben volt a bogyókákkal történő első találkozás miatt… Lényeg, hogy még vagy 8 ember bement előttünk, természetesen olyanok is, akik azelőtt 2 perccel érkeztek, és mi még mindig várakoztunk. Közben megjöttek “kitaccsolósék” is.
Fiatal pár várakozik, majd a lány valamit szól a pasinak, pasi sovány vaddisznó vágtában elindul a lépcsőn lefele. 2 pillanat múlva követi a csaj. A lépcsőfordulóig hallani a szapora lépteket, majd óriási loccsanás… Hát beletelt pár pillanatba, amire rájöttem, hogy ez akkor most mi volt… ez bizony a sikeres rókavadászat hangja lehetett… Szegény lány kicsit zavarban volt – amit teljesen meg tudok érteni – de aztán a takarítónéni jött, és elvarázsolta onnét a rókát, és az élet ment tovább. No, hát rókázós kislány is azelőtt 2 perccel érkezett, és a taccsolást követő 10 perccel távozott is… Nyilván sokat javított a népszerűségén…
Innentől már csak úgy 1 óra volt hátra, ameddig sorra kerültünk. Közben voltam még egyszer pisilni, amikor is konstatáltam, hogy már nemcsak wc papír nincs, de kéztörlő sem. Ezt már nem mondtam, úgy éreztem, úgy sem érdekel ez senkit – rajtam kívül. És reméltem, hogy harmadjára már nem kell itt igénybe vennem a mosdó-szolgáltatást, mert addigra sanszos, hogy vagy a víz fogy el vagy a wc ülőkét fogják leszerelni… De mindenkit megnyugtatok, nem került sor erre, mert 2 és negyed óra várakozás után végre engem szólítottak. Odabent még vártam vagy 10 percet a doktor úrra, aki nettó 2 perc alatt eldarálta, hogy “kettesikrek”, CLRA 4,4 mm, CLRB 3,2 mm, minkét embriónál szívverés látható, minden rendben, oszt áldás-békesség, felöltözhetek.
Amíg felöltöztem, az asszisztens teljes vigyorral gratulált az ikrekhez. Én még elrebegtem neki, hogy nem is számítottunk rá, hogy elsőre sikerül, stb.stb. Ezt követően szóltam a Férjnek, akinek már villogott a fején a kiakadás-jelző, hogy akkor most mehetünk be a doktor bácsihoz, akit ő legszívesebben lefejelt volna is természetesen nagyon szeret, és tisztel. Ott megbeszéltük még a továbbiakat (továbbra is Crinon és Utrogestan a 12. hétig), és jelentkezzek terhesgondozásra a nőgyógyászomnál. Ezen kívül minden rendben, megfelelő méretűek, van szívhang, stb. Mindez nettó 2 és fél órába telt.
Elköszöntünk, Férj rejtett agresszióval nyújtotta a kezét, de ekkor már az én mosolyom sem volt egészen őszinte… És eljöttünk. A nagy katarzis az idegbaj miatt elmaradt, de azért természetesen örültünk, én majdnem körberöhögtem a fejemet, és hihetetlen boldog voltam. 🙂 … és persze vagyok azóta is. 🙂
Hazafele aztán megálltunk a kedvenc csülkös helyünknél, és a nagy ijedségre betoltunk egy-egy kisebb-nagyobb csülköt, A kölykök már ismerik azt az ízt, az volt kb. az első dolog, amit a bekerülésük után kaptak – ugyanígy hazafele. 🙂
A délután további része azzal telt, hogy a közvetlen családdal megosztottuk a híreket, és fogadtuk a gratulációkat, sms-eket kaptam és küldtem, telefonáltam, fotót küldtem a bogyókákról a leendő nagymamáknak, stb. 🙂
Ma pedig már melóval telt a nap.
Úgy tervezem, hogy a “sima” nőgyogyóhoz jövő hét szerdára jelentkezem be. Addig növesztem a csöppöket, és igyekszem nem rászokni a rókázásra. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: