Alakul ez a dolog.
A reggelek általában mindenféle inger és róka nélkül indulnak. Az autóban befalom a szendvicsemet, amíg a Férj a popómat becipeli a munkahelyre. Általában itt egy zöld tea következik, majd meló 9-ig. Ekkor egy kis gyümölcs, és a következő – már nem zöld – tea. Aztán meló tovább. 11-kor már elkap az éhség, félé 12-körül pedig egyenesen farkaséhes vagyok. Ha szerencsém van, előző nap nem voltam lusta főzni, és a csillagok állása is megfelelő, akkor fél 12-kor szélsebesen megebédelek, ha nincs szerencsém, nem főztem előző nap, a csillagok sem jól állnak, és a kaja-kiszállítás is késésben van, akkor valami szükségmegoldás után nézek, mert a farkaséhség velejárója a hihetetlen mértékű hányinger. Amennyiben az ebédet is letudtam, jön a kora délutáni kókadozás (közben persze munka). Ez eltarthat akár 2-3 órán keresztül is, ilyenkor sűrű ásítások kísérik a jelenséget.
Ha végre eljön a délután 4, akkor munkaidő vége, érkezik a következő éhség-hányinger kombináció. Tegnap ezt egy banánnal sikerült egyenesbe hoznom, ami viszont a progeszteronnal együtt nem tett valami jót az emésztésemnek. Szerencsére délután tk. szilvalekváros croissant-t kaptam, ami jó volt, mert 1: finom, 2: a szilvalekvár (ugyan nem szeretem, de) hatását tekintve igencsak ajánlott ebben az időszakban.
Egyszerűen hihetetlennek tűnik, hogy pár mm-nyi bébikezdemények micsoda törvényt írnak az embernek. 🙂 Totál átrendezték a testemet. A melleim jó 1 mérettel nagyobbak, a csípőm kikerekedett, a derekam eltűnt, és hasam is van. :o) És még csak 7 hetesek a bogyókák. Mi lesz itt még???
Azt hiszem, hogy az aluszékonyság most kezd igazán “beindulni”. Eddig egész jól bírtam, de tegnap már este 7-től ásítoztam, mintha muszáj lenne, és majd’ elaludtam. Ez amiatt is ciki, mert sofőr-programot vállaltam a hétvégére, és alvás közben nehéz lesz vezetni. Kíváncsi leszek…