A hét közepén elérkezettnek láttam az időt, hogy némi irodalmat beszerezzek a bogyókák fejlődéséről, stb. Megkérdeztem néhány ismerősömet, hogy miket ajánlanak, ami több dolog miatt volt jó. Egyrészt mindjárt felajánlották, hogy kölcsön adják, ami van, másrészt elmondták a véleményüket egyik-másikról. 🙂 Ezzel párhuzamosan én is nézegettem – természetesen. Az egyik könyvesbolt online felületén találtam is egy kismamanaplót, amire már akkor is kíváncsi voltam, amikor megjelent (jópár éve). Épp akciós volt a könyv, úgyhogy noszarajta, be is mentünk, hogy megvegyük. 🙂 Amikor a kezemben tartottam, úgy vigyorogtam, mint akit b@szni visznek megnyerte a lottó ötöst (pedig nem én voltam). 🙂 Ajándék CD is volt mellé, már alig vártam, hogy meghallgassam. Közben a Férj beugrott a csomagért, ami az ismerőstől jött, úgyhogy megnéztem mindjárt azt is. Őőőő… tökvéletlenül ugyanaz az kismamanapló volt benne – az ajándék CD-vel, amit előtte 3 perccel vettem meg. Na de sebaj, a blokkot mindig megtartom, így biztosan visszacserélik. Persze én voltam a hülye, mert a nagy lelkesedés közepette se láttam, se hallottam, a vásárlás előtt is belenézhettem volna a csomagba…
Kölcsönkaptam azt a könyvet is, amit kb. 18 évvel ezelőtt is nézegettem már az unokatesóméknál.:) Érdekes érzés volt most úgy lapozgatni, hogy már érintett vagyok. 🙂
A helyzet az, hogy a fogamzást megelőző, és azt közvetlenül követő időszakról félelmetes mennyiségű infóm van, de a most következő időszakkal még nem igazán foglalkoztam. Így legalább lesz valami újdonság is.
Ja, és kölcsönkaptam a Suttogót is. 🙂 Ez mindig érdekelt, beszámolok majd róla, hogy miket tanultam belőle. 🙂
A bébiről ezt találtam:
“A rizsszemnyi – 5-13 mm hosszú – embrió folyamatosan alkalmazkodik a méhen belüli élethez: ezen a héten fejlődésnek indul a köldökzsinór, amely a baba táplálásáról gondoskodik, és elszállítja az anyagcsere végtermékeit. Megkezdődik a szemlencsék formálódása, és folytatódik a fül középső részének fejlődése is. Noha még rengeteg időnek kell eltelnie, amíg az anya megpillantja az arcát, már most elkezdődik a száj és a miniatűr orrlyukak kialakulása és a szem íriszének (szivárványhártyájának) pigmentálódása.” forrás: http://www.babaszoba.hu/articles/hetrol_hetre/7
Hihetetlen. Múlt héten még csak 3-4 mm-esek voltak, most pedig már akár 13 mm-esek is lehetnek. :o) Ez aztán a sebesség.
Az evésről: Nos, nagyjából erről szólnak most a napok… Minden pillanatban eszembe jut valamilyen kaja, amit nagy mennyiségben, és azonnal el tudnék fogyasztani. A Férj már csak röhög rajtam, és megkérdezi, hogy van-e az evésen kívül valami, amiről tudnék beszélni. Hááát… őszintén??? Esetleg az alvás… 😀 Természetesen az evés legalább meglátszik rajtam… Az induló súlyom 53 kg volt, az nap lettem “lemázsálva”, amikor megtudtuk, hogy beköltözött egy, vagy két bogyóka. Ehhez képest ma 54 kg-ot mutatott a mérleg. Nem egész 3 hét alatt 1 kiló plusz… Nem rossz. De nem is jó.
Ennek eredményeképp a hasam nagyon gömbölyödik, és aki régóta ismer, az szerintem egyből levágja, hogy mi a helyzet. Annál is inkább, mert a melleim is görögdinnye-méretűek (aminek – valljuk be – Férj megfelelő mértékben örül. Mit mondjak? Tényleg elég jól néznek ki. 😀 Viseletre nem annyira jó, alváshoz meg egyenesen zavaró. De éljen a vizuális élmény! :D)
És hadd panaszkodjak már egy kicsit… Eddig kb. 5 helyen jártam, hogy kismama-bandázst vegyek (nem akarok még kismama-nadrágot venni, hordanám a nadrágokat kigombolva ilyen derékmelegítővel, de nem úgy tűnik, hogy összejönne…), direkt olyan helyre mentem (üzletlánc), ahol megbízható forrásból tudom, hogy tartanak ilyesmit. Hát nem sikerült beszerezni.
Még valami. Érzett már valaki olyasmit, mintha egy mobil rezegne odabent? vagy ezernyi aprócska buborék szállna fel? Többször volt ilyen érzésem, de nem tudom, mi lehet ez. A buborékos dolgot arra mondják, amikor az ember először érzi, hogy mocorognak. Na de a 7. héten ehhez még igencsak korán lenne, nem??
Holnap pedig ismét hétfő, és munka.
Ja, és bejelentkeztem a “sima” dokimhoz. Jövő szerdán szeretettel vár negyed 5-re. Ennek nagyon örültem, mert így reális esélyem van arra, hogy olyan 7 körülre végezzek. 🙂 Már nagyon izgulok. Remélem, hogy megmutatja a kicsiket, és nem csak nyugtázza a méreteket. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: