A vasárnapról még nem mondtam el, hogy a Férjjel jól összeugrottunk, gondolom ennek volt köszönhető a vasárnap fél éjjel tartó keményedés. Kicsit megijedtem, úgyhogy amikor végre ki tudtam mászni az ágyból, bevettem egy No-spa-t. Attól aztán jobb lett, de nem kívánom azt az éjszakát újra. Férjre is sikerült alaposan ráijesztenem.
A veszekedés témája természetesen így utólag hülyeség volt, mint a legtöbb vérre menő veszekedés, de akkor nagyon is számított. Megígért valamit, és nem tartotta magát hozzá. Ehhez jött még egy kis félreértés is, és máris kész volt az egy órás bőgés.
A hétfő-kedd-szerda aztán a ház szigeteléséről szólt. Magunk csináltuk (oké, ez a királyi többes nyilván túlzás, mert én aztán egy m2-et se szigeteltem le, az a fiúk dolga volt). Miután a főnöktől azt az ukázt kaptam, hogy dolgozzak otthonról, így én voltam a kiszolgáló személyzet (mit ennétek reggelire? elég volt? kávé? nem vagytok éhesek? mikor ebédeljünk? van minden? kenyeret valaki? savanyúság? van mit innotok? kávé? hozok tejszínt. nem vagytok éhesek? meddig dolgoztok? vacsorára mit ennétek? rántotta? szendvics? mit tegyek rá?), de mivel anyum is jött, így ő pedig az állandó mosogató-személyzetet alakította (meg persze besegített ő is a fenti kérdések után elhangzó kérések teljesítésében). Bár van mosogatógépem, ennyi embernél nem fért bele minden. Az állandó ki-be mászkálástól persze a lakás katasztrófa sújtotta övezetté avanzsált, így némi tessék-lássék takarítás is volt, bár túlzásba nem vittem, mert 2 perc múlva kb. ugyanúgy nézett ki minden, de legalább a már feltakarított dolgok nem lettek tovább széthordva.
Hétfő este lévén Férjnek jelenése volt a fotós társaságnál, így amikor végre befejezték az aznapi munkát, nekem még volt egy fuvarom. Szerencsére a hazajutást vonattal megoldotta, mert én (már nem emlékszem, hogy mikor) miután elláttam mindenkit (aznap csak apósom érkezett ottalvósra) ágyneművel, beájultam az ágyba.
Másnap indult a móka elölről. Szokásos kérdések hangzottak el a nap folyamán, a kosz már némi hungarocell-esővel is tarkítva volt, az esti programot pedig Férj unokatesójának 30. szülinapja zárta. (Nem szoktunk unatkozni máskor sem). Azt találtuk ki, hogy egy kosárban 30 különböző üveg sört ajándékozunk, minden megélt évre egyet. 🙂 Szerencsére a legközelebb eső multinál pont találtunk megfelelő mennyiségű sört, időben is érkeztünk (hullafáradtan persze). Előre megbeszéltük, hogy mindkettőnk állapotára hivatkozva (az enyém terhes, az övé fáradt) korán elköszönünk. Én ezt olyan fél 10-ben határoztam meg. Az uncsitesó egy koktélbárt üzemeltet, így a 8 órás érkezést követően egy nagyot gondolva koktélt kértem (nagyon durván űztem: Virgin Mary-t ittam… :)) Üdvözöltük a házigazdát, dumáltunk pár másik emberrel, megcsodálták a gömbölyödő pocakot, vacsoráztunk (csilis bab volt és rókakgombás marhapörkölt… nyami), és amire észbe kaptunk, már majdnem 10 óra volt. Ekkor el is kezdtünk készülődni, amire az uncsitesó felesége mondta, hogy várjunk még 10 percet a meglepetésig. Ok, kabát levet, kér még egy kör ital, és vár. Jött is a meglepetés, egy nagyon jól összevágott slideshow készült, a végén az ajándékozással. Gratuláltunk, Férj készített pár fotót, kabát újra felvesz, újra elköszön, uncsitesó felesége újra visszatartat: várjátok még meg a tortát. 10 perc múlva érkezett is a torta, ami nagyon tetszetősre sikerült. Egy szép magnókazetta-forma volt, felirattal, miszerint ez már bizony a “B” oldal. 😀 Sajnos amatőr-szakmai szemmel nem volt alkalmam megvizsgálni, mert nagyon körbeállták, annyi viszont biztos, hogy nemcsak szép és ötletes volt, de nagyon-nagyon finom is. (erről ugyan csak másnap tudtam megbizonyosodni, mert annyira tele voltam a vacsi után, hogy képtelen lettem volna akár egy kicsi szelet tortát benyomni).
Ezek után valóban elköszöntünk, és hazafele vettük az irányt. 🙂
A szerdai nap is a munka jegyében telt. Korán keltem, ami kifejezetten rosszul esett, és folytatódott az előző napok rutinja: reggeli, kávé, meló, ebéd, kávé, meló, majd derült égből seggberúgás, Férj telefonja csörög (mint ahogy a 3 nap alatt folyamatosan), a szomszédék hívják, hogy akkor megejthetnénk-e a fotózást este, amit két héttel azelőtt megbeszéltek. Ezen a ponton már sem a Férj, sem az én mosolyom nem volt őszinte. Pont ez hiányzott még az aznapi boldogsághoz… De természetesen, ha már megbeszélték, jöjjenek. Befejezték a munkát, mindenki elindult haza, végre kiürült a ház (nincs semmi bajom a nagy társasággal, de már olyan szinten hulla voltam, hogy nem vágytam másra, csak a kispárnámra), erre megint valaki jön. :S
Szerencsére viszonylag gyorsan (na nem elég gyorsan) letudták a fotózást, mert már minden kedvem elfogyott a bájcsevegéshez. És végre eljött a pillanat, amikor lefeküdhettem aludni. 🙂
Szóval az összegzés: Nagyon jó volt, hogy ennyien voltunk, mert igazán jól haladtak a munkával, és valóban nagy segítség volt ez nekünk. (A szigetelés egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon bevált, mert a gázkazán azóta nem indult el, tartósan 21 fok van odabent. :)) Mindenki kipurcant, amire szerda este lett, és nekem is jól esett, amikor végre leülhettem, és nézhettem ki a fejemből. 🙂 Ami viszont nem esett jól: a csütörtök reggeli felkelés… na, az szörnyű volt, így amikor hazaértünk végre, bebújtam az ágyba, és aludtam egy kicsit. 🙂
Ma viszont végre péntek van, és itt a hétvége, ami különösen jól fog esni. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: