Ma 13 hetesek lettünk. 🙂 A pocak félreérthetetlenül gömbölyödik, már nem nagyon lehet a jóllakottságra fogni. 🙂 Nehezebben húzok zoknit, kötöm be a cipőmet, és a lehajoláshoz is más pozitúrát kell alkalmaznom, mint eddig. A lábaimat ülés közben nem kényelmes keresztbe tenni (mitöbb, inkább a terpesz-ülésre szavazok). Igen, én is arra gondolok, amire ti: mi lesz velem pár hónap múlva??? Gondolom, hogy kb. ugyanez, csak sokkal durvábban. Mindez persze fokozódik, ha tele is eszem magam, mint pl. tegnap. De haladjunk csak szép sorjában. 😀
Mindenszentek, halottak napja… Sajátos felfogásom van erről a két “ünnepről”. Pl. sosem okozott maradandó lelki törést, ha nem sikerült mindenhová november elsején kilátogatnom, és gyertyát gyújtanom. Sokkal fontosabbnak tartom az emlékezést, amit akár otthon is megtehetek. A gyakorlat nálunk általában az, hogy ilyenkor, mindenszentek környékén kilátogatunk minden temetőbe, ahol valamelyik szerettünk nyugszik. Általában két részre osztjuk a látogatást, mert a két hely között 60 km van, ilyenkor pedig tele vannak az utak, mindenki rohan, stb. Az idén úgy alakult, hogy az egyik helyen már hétfőn voltunk, és kivittük a mécseseket (meggyújtani esélyünk sem volt, mert erős szél fújt). És emlékeztünk. Számolgattuk az éveket, hogy mennyi ideje már, hogy elmentek. Szaladnak az évek… Már hétfőn is rengetegen voltak, így egyáltalán nem bántam, hogy a csúcsforgalmat pénteken elkerültük. Ilyenkor valóban szép a temető a sok-sok meggyújtott mécses (meg random égő koszorú…) fényétől. De már ez a mondat is ellentmondásos, mert egy temetőben, ahol sok-sok halott fekszik, szépnek találni valamit… Nehezen rakom össze. Aztán a másik fura szokás, hogy lefóliázzák a sírokat, hogy az elhelyezett koszorúk ne fogják majd meg a műkövet, ne hagyjanak foltot a grániton, stb. Ezt – meg még ezer más szempontot – szem előtt tartva nekem sokkal-sokkal szimpatikusabb a koporsós-sírhelyes temetésnél a hamvasztásos, urnás, altemplomos “szekrényes” elhelyezés. (Oké, most aztán biztos néztek furán, hogy egy olyan blogban, ahol alapvetően a születésről kellene szólnia mindennek, miért a halálról írok, de halottak napja környékén valahogy kikívánkozik ez is. 🙂 No para, nem készülök halni még. :D) Hogy miért is tetszik jobban? Mert nem kell senkinek azzal vacakolnia, hogy “megpucolja” a síromat, hogy virágot ültessen rá, hogy aztán öntözze, amikor 40 fok van nyáron, hogy kapálgassa, hogy friss virágot vigyen, hogy a régit kidobja, és mindenszentek előtt lefóliázza, hogy a megázott koszorúk majd ne fogják meg a borítást. Egyszerűen amikor eszükbe jutok, lesétálnak csak az altemplomba, bedobnak a perselybe egy százast, és gyújtanak egy mécsest a többi között. Senki nem néz rosszallóan a sírra, hogy: “na, ez is jól el van hanyagolva”, vagy micsoda koszos/elvadult, stb a gondozatlan sír láttán. Az emberek egy részének egyébként is csak nyűg minden évben…
Ez a bejegyzés kicsit vegyes, mert nálunk a halottak napja nem csak a szeretteinkre történő emlékezés napja, de a Férjnek is ekkor van a szülinapja. Ebben pedig semmi szomorú nincs. 🙂 Belépett a “krisztusi korba”, sütöttem tortát (szigorúan fekete erdőt, ahogy már évek óta mindig), este pedig az őseimmel vacsizni voltunk a kedvenc kemencés-csülkös-pizzás helyünkön. Isteni volt mindkettő, de a vacsora végeztével mozogni alig bírtam, annyira teleettem magam. Máskor erre kiválló megoldás egy kupica pálinka, most viszont be kellett érnem azzal, hogy néztem, hogy a többiek hörpölik. 😀 Természetesen cserébe ittak az én, valamint a két törpe egészségére is. 🙂 Ugye, milyen rendesek?
És még valami, ami mellett nem bírok elmenni szó nélkül… Magnéziumot kell szednem, ami oké is. Eddig azt a fajtát szedtem, ami helyes kis hosszúkás alakú tabletta, drazsé-bevonattal. Legutóbb a gyógyszertárban viszont ajánlottak egy másikat, aminek “jobb a felszívódása”… Amikor kibontottam, egyből rosszul voltam. Még nem meséltem, de nekem ilyen gyógyszer-lenyelési parám van. Ez egy sima, kerek tabletta, mindenféle extra film, drazsé, vagy akármi bevonat nélkül. Olyan mezítlábas, mint amilyen 20 évvel ezelőtt még minden tabletta volt, és a frankó nagy méretű. A cirkusz, amit a bevétele előtt csinálok… hát… még talán egy ovisnak is a becsületére válna. Mert akárhogy is csinálom, (egy korty víz előtte, helyette, utána, stb) Az előbb rátapad a nyelvemre, aztán megakad a torkomon, én pedig általában az életemért, valamint a fulladásos halál ellen küzdök… Ez csak azért jutott eszembe, mert a déli adagot illene már bevennem… de amennyire csak lehet, halogatom… Tényleg kész vagyok… tisztára, mint az ovisok… (a másik ilyen a cukormérés… na, de azzal majd legközelebb döbbentelek meg titeket. :D)
Ma folytatódik az ünneplés, sógoromék jönnek, így nem fogunk unatkozni ma sem. Viszont még van egy kis időm addig, úgyhogy olyat teszek, amire már hetek óta vágytam, és sosem került rá sor: ledőlök egy kis délutáni szunyókálásra. 😀