Tegnapelőtt sajnos nem sikerült elérnem a dokimat a laborbeutalóval kapcsolatban, viszont tegnap délelőtt visszahívott. Elmondtam a nyűgömet, és megkérdeztem, hogy van-e jelentősége, hogy elírták az iker-nem iker dolgot, és az IVF-et is. Egész meglepődtem a válaszon. Megköszönte szépen, hogy észrevettem, és hogy jeleztem, és elnézést kért a “lányok” nevében, akik írták a beutalót. Kérte, hogy javítsam át a két adatot, és írjam be a súlyomat is reggel (valamiért nagyon fontos, hogy a holnap reggeli súlyom szerepeljen, de ennek nem olvastam utána, hogy miért)
Így hát ma reggel a laborban indítottam a napot. Tegnap azt mondta az (egyébként két kicsi gyermekkel rendelkező) új kollegina, hogy a kismamákat eleve előre veszik, így hát nem rohantam annyira. Fél 8 után pár perccel érkeztem, és majdnem dobtam egy hátast is egyből. Nyilván valami előre meghirdetett cukor-osztás, vagy ingyenvizsgálat volt, mert ott millióan voltak. Eleve fél órás sorban állás után jutottam csak a pulthoz, ahol aztán semmiféle kivételezés, előre engedés, ilyesmi nem volt. Egy ideig álltam, majd egyszer csak egy fiatal srác odajött, és megkérdezte, nem akarok-e leülni. 🙂 Előnyös, hogy már 15 hetesen egyértelműen látszik az állapotom. 🙂 Így hát a hátra levő 1 órát legalább ülve tölthettem várakozással. Reggel még eszembe jutott, hogy könyvet viszek magammal, de legyintettem, hogy ugyan, miért kellene, elvégre hamar végzek majd. Így utólag már tudom, hogy elkelt volna… Amikor végre sorra kerültem, már fél perc alatt kész volt az egész, és vágtázhattam is be dolgozni. A reggel 8-as tervezett érkezés így mondjuk 3/4 9-re sikerült, közben kétszer telefonált az új kollegina, hogy hol talál ezt-azt-amazt, mert természetes, hogy a főnökömnek ilyenkor kell valami iszonyú gyorsan. (Ez kivétel nélkül így van, amint kihúzom a lábamat az irodából)
Szerencsére ma is van minek örülni: végre eljött az egyik kedvenc napom, a péntek. 🙂 A hétvégére persze már most be vagyunk táblázva (megváltozik ez, ha a törpék már idekint lesznek????)
Délután sajnos nem hódolhatok a kedvenc péntek délutáni időtöltésemnek – nevezetesen a mosásnak, mert az őseimhez megyünk. Náluk most festés, burkolás, ilyesmi “ínyencségek” folynak, és segítünk nekik kicsit. Persze ez a királyi többes túlzás, mert én leginkább csak nézhetem majd a történéseket. Oké, ezt talán nem is bánom annyira, nem vagyok abban a világmegváltós passzban, hogy pl. a szekrényt akarjam a helyére emelni. (mint az anyukám, amikor velem volt terhes… 2 héttel azelőtt, hogy megszülettem volna, még a festés utáni nagytakarítást, plusz szekrénycipelést azért bevállalta… Mielőtt még megkérdeznétek, hogy az apukám mit csinált ekkor: katona volt.)
Ja, és a ma reggeli mérlegelés eredménye: 55,2 kg. 30 deka múlt hét hétfő óta. Sok? Kevés? Mindegy… ennyi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: