Hát eljött az a pillanat is, amikor az orvosom kiadta a táppénz-javaslatot is.
Az egész már vasárnap éjjel kezdődött, amikor rémálmodtam, és ebből úgy ébredtem, hogy nagyon bekeményedett a hasam. Tegnap nap közben aztán nem volt gond, viszont éjszaka megint előjött, nem akart szűnni napközben sem, így felhívtam az orvosomat, elmondtam a problémáimat. Erre azt javasolta, hogy ne várjunk ezzel egy napot sem (holnap lenne rendelése itt a közelben), menjek be hozzá ma a kórházba. Már délelőtt egy ideg voltam (nyilván jó sokat segített ez a keményedésen), és reméltem, hogy attól függetlenül, hogy én pocsékul érzem magam, a gyerekek jól vannak.
Férjet felhívtam, hogy mi a helyzet, és kértem, hogy jöjjön el velem (pontosabban hogy vigyen el). 2-re ott is voltunk a rendelésen, ahol már jópáran várakoztak. A dokim végül fél 3 körül érkezett, és elsők között hívott be. Egyből ki is adta parancsot, hogy “bugyit le”, amin még derültem is volna egy sort, ha épp nem vagyok egy ideg amiatt, hogy: a törpék jól vannak-e, nem nyílt-e ki a méhszáj, mi lesz ezután, nem fektet-e be a kórházba, stb. Csak ingatta a fejét, hogy hát igen, az ikreknél ez természetes. Oké. Neki. Nekem meg nem, úgyhogy én egy para voltam miatta. Megvizsgált, méhszáj zárva, megnézte a törpéket is, mindkettőnek jó volt a szívhangja is. Kaptam egy szekérderéknyi gyógyszert (antibiotikum, hüvelytabletta (oh yeeeah…), görcsoldó, másik fajta magnézium), feküdjek, ne dolgozzak (amikor kiderült, hogy még dolgozom, összeszaladt a szemöldöke), és pár napon belül javulnia kell ennek. Ha nem, akkor – jobb ötlete nincs – kórház, infúzió.
Úgyhogy ma felhívtam a főnökömet meg a kolléganőmet, hogy ez a helyzet, a héten már biztosan nem megyek. Ők elfogadták, jó pihenést kívántak, meg minden jót.
Szóval egyelőre ennyi, szerencsére a nagy idegbaj elmúlt annak hatására, hogy a törpék jól vannak, most pedig megyek, megkeresem az ágynyugalmat.