Tudtam én, hogy onnantól kezdve, hogy kiderül, sikeres volt a Bogyókák beköltözése, csupa aggódás lesz az élet, és valóban így is lett. Az elején amiatt, hogy ugye jó helyen vannak, rendesen beágyazódtak, aztán hogy szépen fejlődnek-e, ezt követően a 12. heti “vízválasztó”. Amikor mindezen túl voltunk, akkor jött a következő időszak, hogy vajon mikor kezdem majd érezni, hogy mozognak. Miért nem érzem még őket?? (persze boldog-boldogtalan megkérdezte tőlem, hogy érzem-e már, amitől én mind jobban stresszeltem, hogy már kellene éreznem, és ennek ellenére miért nem????) Végül eljött ez a pillanat is, amikor minden kétséget kizárólag állíthattam, hogy bizony, érzem őket, nem is akármennyire, mert – ahhoz képest, hogy mekkorák – elég erőseket küldenek belém. 😀 Meg is volt a rendszer, reggel ahogy felébredtem, és egyik oldalamról a másikra fordultam, már kezdtek is rugdosni. És este is, amikor alváshoz készültem, és a pocakra tettem a kezemet, jutalmul kaptam néhány bokszolást a tenyerembe. Ma reggel viszont forgolódtam, a hasamra tettem a kezemet, felkeltem, lezuhanyoztam, jöttem-mentem, és semmi nem történt. Már a pánik első jelei mutatkoztak rajtam (és persze ezt a Férjjel is megosztottam), amikor úgy döntöttem, hogy visszafekszem még egy kicsit. És láss csodát, ahogy lefeküdtem, és a pocakra tettem a két kezemet, éreztem, hogy a gyerekeim is felébredtek, mocorognak szépen. És ekkor megnyugodtam végre, hogy ez a két Törpe csak az idegeimet próbálgatja, de jól vannak, minden oké odabent. 🙂
Tegnap került megrendezésre a céges karácsonyi ebéd. Rendhagyó módon nem mentünk étterembe, hanem ott helyben bonyolítottuk le (igazából bonyolítottÁK le ők, mert az idén első alkalommal én nem vettem részt a szervezésben, csak betettem a popómat a készbe. :D) Volt ott mindenféle finomság, húsok, köretek, saláták, és desszert is – amire ugyan többször ránéztem, de nem bírtam enni belőle egy falatot sem, mert már a főétellel annyira jóllaktam, hogy képtelenség lett volna még akár egy morzsát is ennem. Korábban a szervezésben és a romeltakarításban is kivettem a részemet (ugyan karácsonyi ünneplést sosem csináltunk még a cégnél, de minden évben tartottunk nyáron egy házi ünnepséget hasonló sültekkel, evéssel-ivással), általában a kollégámmal ketten zártuk az ajtókat, miután mindenki a hazafele tartó útra lépett. 🙂 Gondolom tegnap is akadtak emberek, akiknek sikerült kicsit “elfáradniuk” az elfogyasztott alkohol hatására, és nehezen ment a kijárat megtalálása. 😀 Ezt már nem tudom, mert 3 körül elköszöntem, és hazafele vettem az irányt. Fura volt, szokatlan, de tisztában voltam vele, hogy egy egész délutános programot nem bírnék már végigülni/állni/mászkálni. Így is elég volt 4-szer megmásznom az emeletet. A kollégák mind nagyon figyelmesek és érdeklődőek voltak, többen gratuláltak. (bár a legtöbben már tudták, hogy bébiket várok, voltak, akik rácsodálkoztak a hatalmas pocakomra, arra pedig főleg, hogy nem egy, hanem mindjárt két bébit rejtegetek)
Tegnap leadtam az első táppénzes papíromat is. Így már csak a december egy részére kapok fizetést, a másik részére bizony táppénz lesz. Állítólag új szabályozás az is, hogy terhességi táppénz esetén már az első pillanattól az OEP fizeti a táppénzt, és kiesik a munkáltató által fizetendő első 15 nap (ami nem mellesleg 10%-kal több is lenne) betegállomány. Hát így jártunk.
A mai nap egyébként egész tevékenyen telt, a karácsonyi bonbonozásom a végéhez közeledik, ha a két Törpém is hozzájárul, akkor talán holnap végzek is a gyártással, és már csak a csomagolás marad. Általában bonbonkapszliba helyezés után celofán tasakba kerülnek egy szép masnival átkötve, és már kész is vannak. (Persze elmondani picit gyorsabb, mint megcsinálni, de csak eljutunk odáig is. :))
Terveim szerint hétfőn elkészülne az erdélyi töltött káposzta is, hogy szentestére már legalább egy melegítésen túl legyen. 🙂 Hétfőre terveztem a mascarpone torta elkészítését is, szenteste napján pedig már csak a leves, a hal és a desszert maradna. Hát meglátjuk, hogy jönnek össze majd a tervek. 🙂
Tegnapelőtt egy adag vaníliás kiflit is sikerült megsütnöm (életem első vaníliás kiflije volt, már nagyon rég terveztem, hogy sütni kellene). Finom lett, omlós, és lehet, hogy a karácsonyi ajándékok közé is kerül majd. 🙂
Amit még szerintm nem írtam: január 17-én van időpontunk 4D ultrahangra. Ez tényleg babamozi lesz, és biztosan megint gyönyörködhetünk a Picúrokban jó fél órát. 🙂 Abban bízom, hogy talán a nemük is – kétséget kizáróan – kiderül. 🙂 Nagyon várom már. :))
A holnapi napra terveztünk még egy karácsony előtti körbenézést is. Szeretném mielőbb megvenni a gyerekszobába még hiányzó nagyobb dolgokat is. A függönyt, szőnyeget, lámpát, hogy ezekre már ne legyen gond. Ha lehet, a szőnyeget-függönyt egy helyen szeretném. A sötétítő függönyt már ki is néztem. 🙂 Annyira aranyos. 🙂 Ő lenne az:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: