20+5 – A “boldog” karácsony

M0st szólok: nem ez lesz a legnépszerűbb karácsonyi bejegyzés. Ugyan karácsony óta eltelt pár nap, a poszt pedig 26-án készült, mégis most jött csak el az ideje, hogy közzé tegyem. Semmi cukrostakony, semmi csöpögés…

Gondolom, hogy abban mindannyian egyetértünk, hogy a babavárós karácsonynak különös boldogsággal vágunk neki, hisz jó esetben az utolsó karácsony kettesben. Ezzel én sem voltam másképp. Készültem rá, meg a különleges meghittségre stb-stb. Persze ismét bebizonyosodott, hogy még mindig eszméletlenül naív vagyok…

Már a karácsonyi előkészületek sem mentek zökkenőmentesen, tekintve, hogy nemhogy a nagytakarítást de a sima mezei takarítás sem sikerült kiviteleznem. A sütés-főzést is a minimálisra redukáltam, de így is maradt még bőven tennivaló, amit jobb híjján a Férjnek kellett elintéznie… persze a saját dolgán túl.

Gondolom részint ennek, részint Murphy áldásos közbenjárásának is köszönhető, hogy a Férj olyan zabos volt szenteste egész  délelőtt, mint aki a csalánosban végezte a dolgát. (Pedig nagyon szép, tavalyelőtt felújított fürdő-wc áll rendelkezésre, ezért nem gondolom, hogy a természet lágy ölét választotta volna…)

Egy szó, mint száz, az alaphangulat már eleve adott volt, ezt még anyósnál lezavart szentestei ebéd után hazafele sikerült egy kellemes veszekedéssel megfejelni, mert mégis mikor esne igazán jól egy kiadós vita, mint szenteste napján… ennyit a meghitt hangulatról, meg az elképzeléseimről…

Amikor a vacsora, és az ajándék átadás idejére hallgatólagos  fegyverszünet köttetett, azt gondoltam, másnapra talán megnyugszanak a kedélyek… de mekkorát tévedtem… Csodálatos dolog, mindig felettébb élvezetes, no meg rendkívül tanulságosak az ilyen helyzetek. Az élvezetességnél jelen esetben (sem) a békülős szexre gondoltam, a tanulság pedig mindig ugyanaz. Ha valamiről a Férj úgy gondolja, hogy fekete, akkor ugyan lehet, hogy később még szürkének látja, de hogy ezt meg nem említi az életben, az tuti. Nyilván ez nem újdonság, nem kellene sem meglepődnöm, sem felhúznom magam, de mint hogy én meg ilyen vagyok, minden alkalommal sikerül az ilyen, és ehhez hasonló dolgokon hosszú ideig elrágódni.

De mit tagadjam, az, hogy műhisztivel gyanúsítanak, még jelen állapotomban is túlzás.

Egyébként is van pár dolog, amivel küzdök. Nem esik valami jól, hogy lényegében “ingyenélő” lettem. Nyilván ez így nem 100%-osan igaz, mert a táppénz is pénz, de jóval kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül az ember így. Arról ne is beszéljünk, hogy még a háztartás ellátásánál is segítségre szorulok. Ez pedig nem csinál valami nagy “hasznos tagja vagyok a társadalomnak” érzést. Az elmúlt 14 évet becsületesen végigdolgoztam, nem voltam betegállományban, táppénzen sem, most meg gondot okoz a háztartás…

Nem mondom, hogy ez mindenki számára felfogható, hogy nekem miért okoz ez ilyen lelki törést, de tényleg nem olyan egyszerű beletörődni. Tudom, hogy most sokak szerint ez felesleges rinyálás, mert örüljek a két bébimnek, meg annak, hogy lyuk van a s*ggemen, a világmegváltást pedig nyugodtan hagyjam másra.

Persze a legjobb az ilyen puskaporos hangulat olyankor, amikor vendégségbe megyünk, kiváltképp, ha az ősökhöz, akik nettó 3 mp alatt veszik le, hogy fasírtban vagyunk… mivel a problémát nem kívántam részletesen vázolni, elintéztük annyival, hogy nem egyszerű ez az időszak, elvonultam, bőgtem egy sort, aztán ment tovább a karácsonyozás.

Ma még folytatódik a Nagy Szent Karácsony, a vendégjárás, meg az én ajnározásom, miszerint milyen szép gömbölyű vagyok (=jól meghíztam) stb… tudom, tiszta antiszociális vagyok… de mondok valami hajmeresztőt: a tököm tele az idei karácsonnyal.