Aki olvasta az előző bejegyzésemet, biztosan nem csodálkozik, ha azt mondom: végre vége a karácsonynak.
Túl nagy volt a nyomás, túl sok a tennivaló, és a 3 napban folyamatosan úton voltunk (24-én anyósnál ebéd, nálunk 3-asban vacsora, 25-én anyuméknál ebéd és vacsi, 26-án pedig anyósnál ebéd, Férj keresztanyjáéknál vacsora-féle).
Persze minden oké mostanra, ahogy elmúltak az ünnepek, nálunk is visszatért minden a normál kerékvágásba. 🙂
Végre a Férj is foglalkozhatott a saját dolgával, bár továbbra is segített a háztartásban is. Én talán kicsit többet tudtam fent lenni, igaz, hogy többször volt, hogy azonnal le kellett pihennem fél-egy órára, estére viszont így is K.O voltam. Még most is elég sokat keményedik a pocak, de általában szerencsére nem hosszan. Olyankor mindig megkérem a csemetéimet, hogy nyugodjanak meg, és lehetőség szerint engedjék ki a hasamat. Többnyire hallgatnak rám…. többnyire. Persze folyamatosan szedem a görcsoldót és a magnéziumot.
A bébik mocorognak szorgalmasan, egyre erősebben érzem őket. Néha hihetetlen, hogy miket csinálnak (hogy pontosan mit is csinálnak, fogalmam sincs, de érzésre elég extrém).
Mostanában egyébként nagyon hullámzóan vagyok. Amikor épp minden oké, akkor elképzelem, hogy talán túllendültünk ezen az időszakon, aztán amikor jön egy újabb keményedés-hullám, hajlamos vagyok parázni, hogy hogyan is lesz a további legalább 15 hét…
Igyekszem kikapcsolni ezt az aggódás-dolgot, csak nem nagyon sikerül. Kivéve talán ilyenkor, amikor megint esti edzést tartanak odabent. 🙂
Örülök hogy kicsit jobb a hangulatod! Hajrá, szoritok neked! és csak pihenj, pihenj, pihenj, hidd el a többi nem fontos….