Ma a védőnőnél kezdtem. Kicsit hirtelen indult a nap. Igaz, hogy csak 9-re kellett mennem, de amióta nem dolgozom, azóta “kissé” átállt a bioritmusom… Sokáig vagyok fent este, és későn kelek. Szóval a 8 órás kelés korai volt kicsit. Gyors zuhany, hajmosás, közvetlen pisilés után ráébredés arra, hogy vizeletet kellett volna vinni… Gyorsan beküldtem még két pohár vizet, hogy amíg indulnom kell, addig még tudjak valami produkálni. Sajnos tisztában voltam vele, hogy a védőnőnél szembesülnöm kell majd a rideg valósággal (= mérleg), így nem is igazán strapáltam magam, hogy itthon ráálljak a mérlegre. Hogy kicsit javítsak a helyzeten (inkább úgy mondom: hogy ne rontsak rajta), a reggelit kihagytam. Persze, sokat nem változtatott volna, mert fél kiló ide vagy oda már nem ment meg a lecseszéstől.
A vérnyomásom a szokásos 90/60-as értéket mutatta, mire a védőnő megkérdezte, hogy jól érzem-e magam… Hát igen. Megszoktam már, hogy ennyivel működöm. Gondolom 120/80-nál már magasnak számítana nálam. Szokásos szívhang-hallgatózás is volt, szép egyformán teker a kis ketyegőjük, meg is lettek dicsérve. 🙂 Egyből megvolt mindkettőjük szívhangja, kicsit sem kellett keresgélni. Gondolom, hogy most már a méretük miatt hallatszik ennyire jól.
Az elmúlt két napban újra több a keményedés. Pedig megnéztem, fronthatás sincs. 🙁 Nem tudom, hogy mitől lehet. Ilyenkor egy-egy extra magne b6-ot be szoktam dobni. A védőnőtől megkérdeztem a citromfű teát is, mert mostanság annyira hajlamos vagyok a túlzott aggodalmaskodásra, hogy lehet, hogy azzal rosszabbat teszek a bébiknek, mint maga a keményedés. Azt mondta, semmi akadálya, igyak nyugodtan.
Annyira tudok pánikolni:
– ez most normális, hogy “alapesteben” is ennyire feszül?
– most miért lent keményedik? most miért fent keményedik?
– miért ilyen gyakran?
– nem lesz bajuk ettől?
– ugye nem lesz semmi baj??
– ugye minden rendben lesz?
– nem kéne felhívni a dokit? de végül is nem rosszabb, mint szokott… nincs vérzés, nincs barnázás, nem görcsölök… úristen, megint túlparázom
– miért nem telnek már jobban a hetek?
– még 16… még 15… még legalább 14 hetet bírjanak ki odabent…
Nem tudom, hogy más kismama is ennyire parázós-e, mint én… az első időszakban fele ennyire nem voltam ideges. Sőt, mondhatni birka türelemmel számolgattam a heteket. Most meg van pár jobb nap, amikor nagyjából minden oké, aztán jön pár rosszabb, amikor legszívesebben minden pillanatban a dokit hívnám, hogy úristen, biztos kinyílt a méhszáj, meg tudom is én… Néha fájdogál a hasam is, ettől még inkább eluralkodik rajtam az aggodalom… majd eltelik pár perc, fél óra, netán egy, és távozik némi bélgáz, és megszűnik a fájdogálás… ezért hívtam volna fel?? Némi puki miatt??
Őszintén… milyen para-mami lesz így belőlem??? Fog ez változni??
Ezeket a parákat igyekszem magamban tartani (ja, meg barátunk a gugli segítségével választ találni – tudom-tudom, a google nem orvos), mert már mindenkit az őrületbe kergettem volna az örökös aggódással. Aztán belegondolok abba is, hogy mit is gondoltam? hogy a pocak majd anélkül fog nőni, hogy ne okozna kellemetlenségeket? A legújabb a gyomorégés. Tipikus tünet persze, nem egyedi, az okos könyveimben is benne van.
Néha eszembe jut, hogy még bőven dolgoznék, ha minden terv szerint halad.
Férj felvetette, hogy mi lenne, ha februárban még elmennénk egyet hosszú hétvégézni valamerre. (Persze a pancsolós része nekem kiesik)
Pont ma hívtak fel az egyik ilyen kuponos cégtől, ahol ilyet ajánlottak. Aztán Férjnek mondtam, hogy miután én itthon hesszelek úgyis, döntse el ő, hogy mikor, merre menjünk. Végül arra jutottunk, hogy nem megyünk semerre. Vagyis igen… majd egyszer-egyszer legfeljebb olyan fürdős helyre, ahol van infra szauna is, oda mehetek én is, és az egészet megtoldjuk egy ebédeléssel. Remélem, hogy a gyerekek is támogatják az elképzelést.
Szerdán van jelenésem a dokimnál (aki majd pirossal aláhúzza a súlyomat ismét, és figyelmembe ajánlja a szénhidrát szegény diétát…).
Remélem, hogy ezen kívül mindent rendben talál majd. És főként zárt méhszájat… szeretném, ha az még igen sokáig úgy maradna.
Ma egyébként a gyerekeim megvétózták a táncos csajokkal tartandó “évzáró” bulit (igen-igen, januárban záróbulit tartani ciki, de a sok szombati munkanap miatt már nem fért bele decemberben). Sajnálom, mert ezer éve nem találkoztam velük. 🙁 De ez most így jött össze, nincs mit tenni. Fő, hogy velünk minden oké legyen, záróbuli lesz máskor is. 🙂
Férj holnap ismét elrepül, és csak pénteken este ér haza, így lehet, hogy erre a pár napra elmegyek az őseimhez. Még nem döntöttem el, hogy holnap, vagy inkább holnapután, miután a dokit letudtam. Meglátjuk. Holnap délelőtt még pár dolgot el kellene intéznem (többek között a szülés felkészítőre a jelentkezési lapot végre leadni…), ha az autóm akksija, és a kölykök is támogatják az elképzelést, akkor délelőtt kimenőm lesz, délután pedig szigorú pihenés. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: