22+3 – Eseménydús napok

Programok szempontjából kissé unalmasak a napok, így tegnap felkerekedtem, hogy elintézzek pár dolgot a városban. Az eredmény nem mondom, hogy 100%-os, és a végére még a gyerekek is beduzzogtak, és egész este rettegésben tartottak…

Szóval először is ráeszméltem, hogy a kontaktlencsém folyadéka nem hogy fogyóban van, hanem konkrétan elfogyott (kissé szórakozott vagyok mostanság – nem mintha olyan bazira sok dologra kellene figyelnem…).  Aztán a kismama vitaminom is fogyóban, és tekintve, hogy egy egész ezressel drágább itt nálunk, ha már úgyis menni kell, gondoltam azt is beszerzem. Sort akartam keríteni a szülés felkészítős jelentkezésre is, és ha már a kórházban járok, akkor bébiőr-légzésfigyelő ügyben ott van vele szemben a gyógyászati segédeszköz, gondoltam oda is benézek.

Ezek voltak a tervek. Természetesen mindent nem sikerült elintézni. A drogériáig minden oké volt, a kontaktlencse folyadékot beszereztem, aztán ha már ott voltam, akkor beugrottam az egyik ruhás üzletlánc üzletébe, hogy hátha találok ilyen jóga nadrág félét, aminek visszahajtós dereka van, nagyobb méretben… hát nem találtam. Ezután következett a kórház, ahol a gyanúm szerint cukrot osztottak, mert egy gombostűt nem lehetett volna elhelyezni a parkolóban, annyi autó volt. Gondoltam elintézem akkor a többit, és visszafele újra játszhat. A gyógyszertár fele tartva az egyik lakástextil áruház mellett kellett elmennem, nosza rajta, beugrottam oda is, hogy megnézzem, mi a felhozatal. Ki is néztem egy függönyt, zoo fantázianévre hallgat, teljesen fényzáró, és – mily meglepő – állatfigurás. Majd a Férjnek is megmutatom, és ha tetszik, akkor szerintem az lesz. Varrást is vállalnak, így mindjárt meg is varratnám ott.  A kedvenc bárányosom itt 5300 ft/m áron volt, ami horror, mert ugyanezt 3919-os méteráron láttam másik boltban. Tekintve, hogy a két ablakra összesen több, mint 10 méter kell, jó lesz az állatfigurás is… No, ennyit a függönyről.

Következő “állomás” a gyógyszertár volt, itt is beszereztem gyorsan mindent. Mellette közvetlenül egy cipőüzlet van, így hát oda is beszaladtam (na jó, ez a szaladás költői túlzás…) Valamilyen belebújós bokacsizmát kerestem, de nem találtam semmi olyat, ami tetszett volna. Ez a hely már közel volt a Férj munkahelyéhez, ezért meglátogattam őt is. Ott bedobtam egy kávét, és indultam tovább a dolgomra. A kórházhoz érve ismét megállapítottam, hogy még mindig nincs parkolóhely. A belső parkolóban találtam végül helyet, ami szuper, leszámítva, hogy egy örökkévalóságig kell gyalogolni az A épületig. Sebaj, séta. A nőgyógyászaton elkaptam egy ápolónőt, elmeséltem a bánatomat, mire mondta, hogy várjak egy kicsit, előkeríti a védőnőt. Negyed óra után jött is a védőnő. Neki is mondtam, hogy szülés-felkészítőre szeretnék menni. Először is rosszallását fejezte ki, hogy miért csak most, és hogy kicsit későn vagyok, másrészt azt is mondtam, hogy nem ott szeretnék szülni. Na, nyilván ezt nem kellett volna, mert innentől aztán úgy néztek rám, mint a véres rongyra… Megbeszéltük, hogy csütörtökön lesz az egyik tanfolyam első alkalma, gondoljam meg, és menjek, ha akarok. Ma a dokim azt mondta, hogy teljesen felesleges, így én ezt így jóvá is hagytam. Innen még lesétáltam a gyógyászati segédeszközös boltba, ahol is az ajtón nagy “ZÁRVA” tábla lógott, alatta a kiírás, hogy január közepéig zárva. (még konkrét dátum sincs megadva, hogy meddig…) Ezek után (meg némi k. anyázást követően) elindultam hegyet mászni, mert a kórház parkolója fent van a francban.

Már-már hazafele vettem volna az irányt, ha nem jut eszembe, hogy van még egy elköltendő utalványom az egyik ruhás boltba, és szükségem lenne néhány bugyira. Több se kellett, irány a bolt. Kiválasztottam néhány M-es méretű (egyébként vitorlavászon nagyságú) bugyit, odaügettem (jajj, folyton ezek a túlzások…) a pénztárhoz, és már mentem is. Az autómhoz tartva először totál meglepődve (aztán már nem annyira) megláttam a Férj kocsiját. Persze eszembe jutott, hogy mondta, hogy kiugrik még a könyvesboltba. A repülőútra mindig szokott könyvet vinni, most viszont itthon maradt. Több se kellett, én is bementem (és mindjárt választottam is 3 könyvet a 2+1-es akció keretében. :))

Férjnek nyafogtam még kicsit, hogy inkább maradjon itthon, nem kell neki az az okítás ott a kocka németeknél, de hajthatatlan volt (utál repülni, és a témát is eléggé, amiről az okítás most szól, így legszívesebben itthon maradt volna). Aztán könnyes búcsú, és én elindultam hazafele, ő pedig visszament melózni még egy kicsit, és várt a reptéri fuvarra.

Itthon aztán elszabadult a pokol, a Törpék kifejtették a véleményüket a délelőtti programról, és olyan szintű keményedéseket produkáltak, hogy ijedtemben még elkezdtem stopperral is mérni a produkciót, valamint erősen gondolkodóba estem, hogy felhívjam-e a dokimat. Természetesen azonnal ágyba varázsoltam magam, és számoltam a perceket… először 1 percenként keményedett, aztán 2, majd 3, és végül eljutottunk az 5 percig is.  Ilyenkor a legrosszabb (azon kívül, hogy tökegyedül van az ember), hogy rám tör az idegesség is, meg a félelem, hogy úristen, nehogy most nyíljon a méhszáj, stb… Alig vártam, hogy ma délután legyen, hogy végre a dokihoz kerüljek.

Tegnap este aztán amikor úgy éreztem, hogy kibírok egy fél órás autózást, felkerekedtem, és elmentem az őseimhez (ők vállalták a megőrzésemet arra az időre, amíg a Férj nincs itthon). Az aszfaltozás szörnyű rossz arra feléjük, azon kívül helyenként tej köd volt, úgyhogy túlzás nélkül állíthatom, hogy iszonyú boldog voltam, hogy végre odaértem hozzájuk. Ott aztán gyors vacsi, és már feküdtem is le. Ma az egész napot ágyban töltöttem (nem esett nehezemre). Éjszakára a mini terroristáim is fegyverszünetet kötöttek, úgyhogy még aludni is tudtam. Délután aztán feltápászkodtam, és elmentem a dokimhoz.

Nagyon izgultam, hogy mi lesz majd a vizsgálat eredménye, és egy csomó kérdést is felírtam (mint a hülyegyerekek, listát írtam arról, amit kérdezni akartam), különben hajlamos vagyok a 90%át elfelejteni annak, amit hosszú napok (hetek) alatt összeszedegettem…

Többek között rákérdeztem a tejcsorgásra, ami most már másodjára fordult elő. De semmi gond, természetes. A keményedésre azt mondta, hogy ha nem múlik, akkor meginvitál a kórházba. A kismama tornáról és a jógáról is letiltott, azt javasolta, hogy inkább az ággyal barátkozzak… A szülőszobát meg lehet nézni, de miután kiderült, hogy a 28. és a 32. hét között mindenképp vendégül lát majd a kórházban némi szteroidos tüdőérlelésre, így abban maradtunk, hogy megnézem majd akkor. Arra, hogy köhögéskor oldalt nyilall, megint csak azt a választ kaptam, hogy természetes. Ja, és a súlyom: teljesen meglepődtem, mert nem kaptam letolást. Persze kaján vigyorral megjegyezte, hogy “látom jól sikerült a karácsony”. Mit mondhattam volna? “Igen, látható eredményei vannak, attól is híztam, amire csak ránéztem”. Erre válaszul csak röhögött…

Miután minden kérdésre választ kaptam, megbizonyosodott róla, hogy a méhszáj ZÁRT!!! Hurrá-hurrá, csak így tovább. Legközelebb 2 hét múlva kell mennem, ami nekem megnyugtatóan hat. A magnézium és no-spa adagomat felemeltük 3×2-ről 4¤2re, és 3×1 ről 3×2-re átmenetileg. Remélem, hogy így már kevesebb lesz a keményedés is.

A gyerekek most épp nyugiban vannak, de néha rendeznek olyan partit, hogy csak kapkodom a fejemet. 🙂

Persze ez a dolguk, meg nőni, és nagyon-nagyon sokáig bent maradni még anya pocakjában…