Tudom, hogy kissé késői a feleszmélés, és normálisan ennek sokkal előbb kellene tudatosulnia, de nekem – úgy tűnik – most jött el a pánik pillanata. 🙂
Ezernyi kétségem van…
Vajon jó anya leszek majd?
Ugyanúgy szeretem majd mindkét törpét?
Hogy bírom majd az alvás-megvonást?
Lesz elég türelmem hozzájuk?
Honnét fogom tudni, hogy épp miért sírnak?
Meg tudom őket nyugtatni majd?
Tudok majd szoptatni?
Lesz elegendő tejem?
Egyáltalán milyen érzés lesz majd szoptatni?
Egyszerre alszanak majd?
Honnan tudom majd, hogy mit adjak rájuk?
A császáros sebbel tudom majd emelgetni őket?
Ezek, és ehhez hasonló kérdések jönnek futószalagon… Ez normális???
