28+5 – Home, sweet home – avagy kórházi összefoglaló

Végre újra itthon! 🙂

Az elmúlt egy hétben volt minden…. összefoglalva:  izgalom, idegesség, aggódás, aztán még több aggódás, sírás, és ahogy a hét telt, azért kis fellélegzés is.

Már a kórház fele tartva “jó” kis keményedéseim voltak. Nyilván izgultam, mert kórházba általában nem szívesen megy az ember (én még látogatóba se).

Ott a bejelentkezés, szoba elfoglalás után át kellett mennem a szülőszobára, hogy kitöltsük a papírokat. Persze ezer kérdés, ezer aláírás. Aztán ott helyben néztek szívhangot, és rám tették a ctg-t is. Szép kis keményedéseim voltak, természetesen a gép is mutatta ezeket. Amikor ez kész volt (jó fél óra után) átinvitálatak a szomszédos vizsgálóba, ahol ismét konstatálták, hogy a méhszáj 2100-as értéket mutat (méhnyak 2 ujjnyira megrövidült, külső méhszáj 1 ujjnyira kinyílt). Gondoltam lassan vissza is mehetek a szobámba… de nem. A vizsgálatot követően említettek fenyegető koraszülést, meg a megyei kórházba történő átszállítást… én pedig csak pislogtam, mert – tudtommal – tüdőérlelő szteroid szurira érkeztem.

Mire felocsúdtam első csodálkozásomból, addigra már folyt belém az infúzió, és visszatettek a ctg-re, ami a következő napokban nagy “barátom”, és állandó társam lett. Ekkor még nem tudtam, hogy a szobámat, ahol az összes cuccom volt, még néhány napig nem látom majd.

Ettől kezdve aztán folyamatosan kaptam az infúziót, ami a pulzusomat (meg a kölykökét) az egekbe tolta – annak ellenére, hogy kaptam rá valamit, ami pont a szapora szívverést volt hivatott lejjebb venni.

Az orvosok jöttek-mentek, mindenki mást mondott, és persze reggel-este vizsgáltak. Volt, aki szerint minden oké, és nem kell izgulni, a másik véglet pedig folyamatosan a megyei kórház koraszülött osztályát emlegette… A keményedéseket aztán elkezdték contractio-nak nevezni, és egyre aggodalmasabb képet vágtak az orvosok, miközben a ctg szinte folyamatosan ment. Az infúzió cseppszámát elkezdték szépen visszavenni, és szombat délelőtt végre lekerült a “póráz” rólam. Elmehettem végre zuhanyozni is.

De a java még csak ezután jött. Délutánra kb. 3 perces fájásokat produkáltak a lurkók. Orvosom megvizsgált. A méhszáj ugyan nem változott, de azt a tanácstalan ábrázatot nem felejtem el… Igen csak rezgett a léc átszállítás-ügyben… Ekkor persze már teljes pánikban voltam, hogy a gyerekeim most fognak kijönni, és bőgtem, mint a hülyék. Végül az orvosom úgy döntött, hogy visszakötnek az infúzióra, várunk reggelig. A szülésznők egymás között súgtak-búgtak, hogy ennyi infúziót nem szabad adni, és hogy már így is többszörösét kaptam a max, adagnak –  mit mondjak?? ez még külön jó volt hallani… Nem elég, hogy azt se tudtam, mi történik, a szülésznők vitájától még idegesebb lettem. A helyzetet aztán a dokim egy nyugibogyóval oldotta meg. Ez nagy ötlet volt, mert legalább a saját lelkiállapotom nem rontott a gyerekek helyzetén. Éjszaka aztán aludtam, mint a bunda. Reggelre kisimult a ctg is, és elkezdték visszavenni az infúzió cseppszámát – ismét. De most már nem bízták a véletlenre, ahogy az lefolyt, kaptam ugyanazt tablettában – persze kisebb adagban, és normalizálódott a helyzet. Olyannyira, hogy a vasárnap estét már a “saját” ágyamban tölthettem.

A csütörtöktől vasárnapig tartó időszakot a szülőszoba előkészítőjében/őrzőjében töltöttem, ami azért nagyon hasznos volt, mert jól elbeszélgettünk az épp ügyeletes szülésznővel. Kifaggattuk (volt egy szobatársam is) őket a szülésről (én a császárról), a szoptatásról, hallhattunk 3 szülést (közte egy 20 perceset – komolyan annyii volt!!!), és megismerkedtünk majdnem az összes szülésznővel.

Félelmeimmel ellentétben a kórházi koszt ehető volt, sőt, többnyire egész ízletes is – leszámítva a főzelékeket, mert abban aztán se só, se más ízesítés nem volt. A szobákban zuhanyzó és wc, mindezek tisztán, a nővérek pedig nagyon kedvesek.

Ha tényleg csak a tervezett 3 napot töltöttem volna bent, akkor bizonyára kicsit másképp gondolnék vissza az egészre. Pozitív viszont, hogy a bébik bent maradtak, nem szállítottak át a másik kórházba.

Remélem, hogy most már egy kis nyugi következik, és az előttünk álló – lehetőség szerint minél több – heteket kihúzzuk szépen. 🙂

Szerdán kontroll, és továbbra is szigorú fekvés.