Most, hogy a fél család (a leendő nagypapák) a babaszobán dolgozott, kijelenthetem: alakul a dolog. 🙂 Eközben anyum próbálta gatyába rázni a lakást, takarított, mosott, főzött.
Pénteken kezdték a parketta csiszolást, ami – nem meglepő módon – szívás volt. Azt nem említve, hogy mindent fél centi vastag por lepett be utána – hiába a zárt ajtó, fólia, stb. Vasárnap reggelre azért már kicsit elegem volt a csiszológép hangjából (szomszéd szoba, csak boltívvel, és fóliával elválasztva). A kölyköket bezzeg nem zavarta. Aludtak, mint a bunda.
A munka ma is folytatódott, ma bekerültek a szegélyek is, és még két réteg lakk. Meglátjuk, hogy holnapra mi lesz a helyzet, kell-e még egy réteg, vagy rendben lesz a dolog így. Nem bánnám, ha így már kész lenne.
Most így néz ki:
Ha ez oké, akkor jöhetnek az ablakpárkányok (kicseréljük azt is), ééés a festés. :)) Már nagyon várom, hogy az is készen legyen. Ez előre láthatólag a jövő héten lesz. A színeket kiválasztottuk, halvány sárga és halvány zöld a nyerő, plusz lesz néhány csík tapéta is díszítésnek. Mivel a függönynél maradtunk az egyszínűeknél, ezért ennyi belefér. 🙂 A bútorok dobozban várnak az összeállításra, a zsiráfos-oroszlánon szőnyeg összetekerve a sarokban, bébiruhák kimosva, zacskózva (ebből még van egy adagnyi, ami egyelőre anyósnál parkol, mosásra vár, de azt majd csak akkor, ha már nem lesz több por).
Ma meglátogatott a védőnő, (lévén, hogy az orvosom letiltott a vezetésről is, ezért házhoz jött) elbeszélgettünk pár dologról, kaptam “babakelengye” listát, kórházi listát is, tájékoztatót a csecsemők anyagcsere-zavarát kiszűrő vizsgálatról – hogy ne ijedjek meg, ha tűszúrások nyomait vélem felfedezni a gyerekeken, mert pár napos korban ezt nézik.
A szoptatásról is hagyott itt anyagot, és beszéltünk is róla. Mit-hogyan. Persze ez egyelőre elmélet. 🙂 Aztán kiderül, hogy a gyakorlatban mi lesz belőle. Legközelebb hozza a szerkentyűket is, csak most úgy ítélte meg, hogy a kórházban néztek mindent (és tényleg), meg amúgy is 2 hete voltam nála, felesleges a sok macera. Remélem, hogy a dokim is így gondolja majd. 🙂
Szerdán majd a Férj visz az orvoshoz. Reményeim szerint a méhszáj-érték nem változik. Tényleg mindent megteszek, egész álló nap fekszem, elnézem, ahogy körülöttem tesz-vesz mindenki (ami abból a szempontból jó, hogy nem vagyok egyedül), és amikor jól vagyok (=a bébik jól viselkednek), akkor nem is értem, hogy mi a fenéért nem moshatok-főzhetek-takaríthatok, miért vagyok másra utalva. Amikor kemény a pocak, akkor viszont tényleg nem okoz gondot feküdni, olyankor az a legjobb (leszámítva, hogy a medencecsontom kész van már most). Szóval fekszem, mint a kisangyalok, és várom, hogy teljenek szépen a napok.
A konyhásat véletlenül épp tudom. Mikor a műtétem volt, Anyukám ide költözött és “rendet rakott”. Konkrétan 1,5 hónapig nem találtam konyharuhát… Nem azért, mert béna vagyok, hanem mert úgy gondolta, kiköltözteti őket a konyhából épp abba a szekrénybe, amit szinte sose nyitok ki.
Be bizony 🙂 Ne gondold, hogy olyan jó dolog külső szemlélőnek lenni. 🙁 Sokkal jobban szeretek az eredményre úgy nézni, hogy az én munkám is benne van. Tudod, a büszkeség érzése, hogy IGEN, megcsináltuk. 🙂 Bár anno a mészkaparás a falról nem volt egy leányálom… hogy az enyves festék lemosásáról ne is beszéljünk, de jó érzés visszagondolni rá, hogy ezt is mi “alkottuk”. :))
És tudod, milyen idegesítő, hogy ugyan rend van a konyhában, de amikor a szokott helyen keresem a megszokott bögrémet a szekrényben, valami egészen más van ott? Ez persze szarrágás, mert örüljek neki, hogy a kosz nem esz meg minket, és van, aki segítsen… csak…CSAK 😀 Hiába, az embernek semmi se jó. 😀
ezek szerint beindult nálatok az élet 🙂 Szép kis történet, nem irigyellek. Bár mondjuk jó dolog csak szemlélni, ahogy más munkálkodik 😉
A kész babaszobáról majd fotót kérek 😉