Bizonyára emlékeztek rá, hogy amikor kiderült, hogy érkeznek az ikrek, a családban egyből tripla öröm volt, mert nem csak a mi ikreinknek, hanem az egyik tesómék törpéjének is örülhetett a család… sajnos a bejelentéstől számítva nem egészen két napig. Missed ab… 🙁 Akkor, ott együtt sírtunk, amikor kiderült, hogy sajnos az 1 hét korkülönbségnél jóval több lesz a törpéink között. Nehéz időszak volt nekem is, de természetesen közel sem annyira, mint nekik. Nem csak a veszteséggel, és a miértekkel kellett megküzdeniük, hanem az én növekvő pocakommal is, és a tudattal, hogy a május nem azt hozza, amit vártak.
Aztán szépen lassan feldolgozták, elfogadták, és most örömmel, és büszkén jelenthetem, amit már több, mint 1 hónapja sejtettem: szeptemberben érkezik a törpéim unokatesója. :)) Volt egy kis ijedség náluk is, meg kórház egy hematóma miatt, de szerencsére már minden oké. Túl a 12. héten. 🙂 Most pihenést rendeltek neki is, úgyhogy naponta hosszasan telefonálunk, és növesztjük a pocakot. 🙂
Így lesz helye a kinőtt kismama naciknak is, és csomó-csomó mindent tudok adni majd a unokahuginak/öcsinek. 🙂
Szóval hajrá, most már minden oké lesz! 🙂 (gondolom, hogy a csemetéim is ezt szeretnék épp mondani, mert majd’ szétrúgják a… mindenemet)
:)) igen.
Köszönöm az ő nevükben is. :))
JAj de jó! Akkor jól tippeltél – emlékszem még :)Gratulálok a tesódéknak és minden jót kívánok Nekik is 🙂