Erre a hétre sok jövés-menés jut. Tegnap délelőtt a védőnő látogatott meg (mindjárt meg is ijesztett kicsit, hogy fehérje van a vizeletemben… aztán mondta, hogy nem kell parázni, csak egy +, az nem vész). Mérlegeltünk, mért vérnyomást, hallgattunk szívhangokat (nagy nehezen sikerült). A védőnő végre találkozott a Férjjel is.
Délutánra pedig kimenőt kaptam. 🙂 A 30-32. heti nagy ultrahangra volt időpontunk. Kicsit korábban indultunk, mert pár dolgot még szerettünk volna elintézni.
Többek között visszacseréltük a cipőt, ami nem lett jó. Sajnos az eggyel nagyobb már nagy lett volna, úgyhogy választottam másikat. Ha ilyen maradna az idő, akkor sanszos, hogy már csak ezt hordanám… belebújós, lapos talpú, kényelmes. :)) Sajnos ekkora pocakkal az imádott magas sarkú cipőkről le kell mondanom, első a kényelem.
Beugrottunk a céghez is, mert a kórházban elhagytam a céges telefon töltőjét, és hoztam el másikat. Nem lett volna fontos, csak a pályázati elszámoláskor ezt a számot adtuk meg, és ezen fognak időpontot egyeztetni ellenőrzésre (ami a kifizetést megelőzi). Az idő szűke miatt én ki sem szálltam a kocsiból (tudom, ez sunnyogás), mert eleve 10 perc lett volna, amire felmászok az emeletre, és a beszélgetést se nagyon lehetett volna megúszni, az pedig már nem fért volna bele az időbe.
Megrendeltük a kölykök sötétítő függönyét is. Jövő péntek környékén lesz meg. Nyilván csak 9 méter volt raktáron, nekünk pedig összesen majdnem 12 kell. De ez van, még belefér. 🙂
Ezek után következett az ultrahang. Nagyon bírom a dokit, aki csinálja, ha lenne rá lehetőség, nála szülnék, de sajnos azt mondta, hogy súlyosan tele a tudata a helyi kórházzal (praktizált ott is egy ideig), úgyhogy kizárt, hogy visszamenjen. Így természetesen az is kizárt, hogy nála szüljek. Az uh-t viszont kellő hozzáértéssel csinálja, egy szuper 4d-s géppel. Azt szinte elsőre mondta, hogy a méhlepény kicsit meszes, 2-es érettségű. De hozzátette, hogy emiatt nem kell izgulni, mert ettől még minden oké a bébikkel. Kicsit gyakrabban kell rájuk nézni (2 hetente). A súlyuk most 1300, és 1400 gramm. Nyilván ez becsült súly. Kicsit persze kisebbek, mint az átlag, de ikreknél ez szintén normálisnak mondható. És eljött a pillanat, amikor végre a kislányunk is megmutatta a pofiját. 🙂 Cuki nagyon. :)) Természetesen kaptunk róluk fotót is, amire rém büszkék vagyunk. 🙂
Egyébként pedig mindenük a helyén van, láttunk pici kezeket, lábacskákat, mindenfélét. 🙂 Marci továbbra is koponyavégű fekvésben, Lilla még mindig haránt. A doki azt mondta, hogy nagy csodát már ne várjunk, nem valószínű, hogy mindketten fejvégűek lesznek, így a császár mindenképp indokolt (és nem a túlzott óvatosság miatt). Kaptunk fotót, sőt, még dvd-re is kiírta nekünk. 🙂 (Férjjel tisztára összecimboráltak… főleg miután kiderült, hogy a doki is foglalkozik fotózással, meg aztán az új rendelőjének a nyílászáróival is akad némi gond, és hogy mást ne említsek már, még a váróban levő hangcuccban is megegyezik az ízlésük…) Szerintem tipikusan az a két ember, akit ha otthagynának egy sör mellett, még 5 óra múlva is elmélyülten társalognának. 🙂
Hazafele mindehhez hozzáadtunk egy éttermi vacsora-élményt, ami után aztán tényleg jóllakott napközis ábrázatot öltöttünk fel. 🙂 Egy időre úgyis ez volt az utolsó “kimenő”, ha jól sejtem… Persze a ma délutáni doki-látogatást nem számítva. Kiderül, hogy az elmúlt 2 hétben mennyire voltam ügyes, hogy vigyáztam a 2100-as értékre.
Kíváncsi vagyok.
És akkor íme egy tegnapi kép a szekrényről (még kicsit zsúfolt amiatt, hogy a szoptatós párnák is ott vannak egyelőre):
A kép jobb oldalába kissé belelóg a bébikád is, azt kölcsönbe kaptuk, az is már csak a gyerekekre vár. 🙂
