A Férj ma lényegében csak megmutatta magát a munkahelyen, mert délelőtt 10-kor már haza kellett indulnia, hogy időben odaérjünk az NST-re. Induláskor még lerendeztük a gyógyszertárat – remélem, hogy szülésig már nem kell több tabletta.
Aztán indulás tovább, következő napirendi pont. Szerencsére nem kellett sokat várni, be is hívtak. A rendelőn belül csinálják az NST-t is, csak az egy leválasztott rész (de minden, a rendelőben elhangzott dolgot lehet hallani, mert “kint” közben megy a rendelés…) Nos, ágyra fel, tappancsra UH-trutyi, és már kenték is össze a hasamat. Egy kör, két kör, szívhang sehol… Szerencsére a gyerekeim egész úton mocorogtak, úgyhogy nem paráztam nagyon. De kb 10 perc kellett, hogy meglegyen az egyik. Oké, rendben, belőve, mos akkor elfordulhatok… Persze ahogy az oldalamra fordulok, az én kisfiam megmakacsolja magát, és odébb megy, ismét indulhat a szívhang-vadászat. Épp az én dokim rendelt eközben, és már neki is feltűnt, hogy mit bénázunk, úgyhogy jött (látott, győzött), és azonnal a megfelelő helyre tette a tappancsot. Innen indulhatott aztán a mókázás. Mivel ez ilyen régészek által a múzeumból kölcsönadott készülék, így a gombot közben nyomogatni kell, ha érzem, hogy mocorognak… csakhogy ezt jó 10 perc után adták csak a kezembe. Mire mindkét kölyöknek megvolt a megfelelő méretű cikkcakkos vonalas papírja, kielemeztük(te a dokim) a labort, vett mintát a streptococus-izére, megnézte a méhszájat, addigra laza 1 óra el is telt. Az NST rendben volt, a laboromban viszont alacsony a trombocita szám, így a héten ismét mehetek a laborba, valamint pénteken újra NST-UH-Flow móka. 11:20-ra volt időpontom 12:25-re végeztem itt. Azt mondták, hogy 1-re mehetek az UH-ra. A köztes időben a Férj hozott egy hot-dogot, muffint, hogy az éhhalál ne környékezzen, aztán 1-re beültem az UH-s váróba… Az orvos pedig 2 után már jött is (nem a saját dokim csinálja, és nem csípem annyira az ürgét, nem mond semmit, azon kívül végig háton kell feküdni, nyújtott lábbal, ami után felkelni az ágyról felér egy “challange day”-jel…)
Elvileg minden oké, méhlepény is rendben van még (persze ezt is csak úgy árulta el, hogy rákérdeztem, magától egy szót sem… ) .
Ezután egy gyors bevásárlás következett, aztán hazafele vettük az irányt. Út közben fagyizás, barátnőhöz beugrás a kádbetét-sterilizáló-overálért (közben ledöbbenés, hogy anyukája agyvérzést kapott – innen is drukkolunk, hogy mielőbb jobban legyen) , itthon még felvettük a már 1 hete lebeszélt hálózsákot is, így az is kipipálva. 🙂
Hazaérve átöltözés közben szembesülés az elefánt-méretű bokámmal, nagy elcsodálkozás, majd megfelelő következtetés levonása: túl sok volt a jövés-menés. Pedig a héten a péntekin kívül még vár egy szerdai terhesgondozás, a jövő héten pedig (eddig) hétfőn a mai ismétlése, kedden randi az altatóorvossal, és ki tudja, péntekre nem találnak-e ki még valamit.
Igaz, hogy az orvosom felajánlotta a kórházba költözés lehetőségét is, de ameddig meg tudjuk oldani a napi bejárást, addig nem kifejezetten vonz az ötlet. Még annyi minden tennivaló lenne itthon, hogy inkább itthon tölteném azt a 3 hetet. 🙂