Egy év, két bébi, három hét :)

Pár nap, és blogszülinapot ünnepelhetünk. 🙂 Bizony, az elsőt. 🙂

Ennek apropóján (és mert már rég fáj a fogam a bögrére) arra gondoltam, “évértékelést” tartok. Nem, nem, megígérhetem, hogy ennek egy csepp köze sem lesz a politikához. 🙂

Tavaly március 19-én volt az első időpontunk a Meddőségi centrumban. Akkortájt rengeteget egerésztem a neten, keresgéltem mindenfélét az inszeminációval, lombikkal kapcsolatosan. Találtam is néhány blogot, amit hasznosnak véltem, de két dolgot hiányoltam: Legfőképp a sikert, szinte mindegyik blog kifulladt a többedig sikertelen alkalom után (őszintén szólva nem csodálkozom), a másik pedig az, hogy pl. a költségekről leginkább csak annyi infó volt, hogy: SOK.

Érett bennem az elhatározás, hogy blog formájában én is megörökítsem a saját történetünket. Leírni a folyamatot, mikor mi történik, az örömöt megosztani másokkal, a negatív történésekről is kiönteni a lelkemet, és persze a számokat, hogy adjak egy támpontot annak, aki most indul ezen az úton. (Nyilván a költségek hozzávetőlegesek, attól függően sokat változhatnak, hogy kinek milyen (short, long, ultra long) protokoll kell az induláshoz.)

Aki az elejétől nyomon követi az írásaimat, tudja, már amikor elhatároztuk, hogy babát szeretnénk rögtön kaptunk egy pofont, (szerencsére?) szinte azonnal kiderült, hogy nem eszik olyan forrón azt a kását. Így hát az első lelkesedésből lelohadva máris egy műtét küszöbén találtam magam. A műtét után már joggal bizakodtunk, hogy hozzánk is érkezik a gólya. Sajnos nem történt semmi, azon kívül, hogy elkezdtem használni a hőmérőt, néztem a peteérést, és igyekeztünk időzíteni. Ennek ellenére eredmény nulla. Végül orvosváltás, újabb műtét, újabb egészségügyi probléma, gyógyszerszedés, hormonkezelés, és egyre sokasodó sikertelen hónapok (összesen 2,5 év) után azt mondtam: ELÉG! A házaséletünk romokban a folytonos időzített együttlétek, és sikertelenségek következtében. A terhes nők látványától az irigység-utálat kettőse ült ki az arcomra, és természetesen úton-útfélen mindenki terhes lett teljesen véletlenül, nem tervezetten, spontán módon… Időről időre záporoztak a kérdések, hogy mi még nem akarunk-e, és hogy gondoljuk ám meg, mert nem leszünk fiatalabbak. Ilyenkor jól jött  volna egy kanál víz, amiben kedvemre megfojthatom a “kedves” érdeklődőt.

De ahogy eljött a március, úgy éreztem, végre a mi időnk is eljött. Bizakodva mentünk az első konzultációra. A Meddőségi centrumba belépve nyugodt légkör fogadott minket, az első benyomás is az volt, hogy itt precíz, pontos-gondos munka folyik, és ez be is bizonyosodott, hogy valóban így van. 🙂 A megbeszélésen körvonalazódtak a dolgok, milyen eljárás, kb mikori indulás, laborok, vizsgálatok, stb. Innentől aztán beindult a gépezet, egyik vizsgálat a másik után, vettük az akadályokat szépen. Július 31-én hivatalosan is elstartoltunk, szeptember 4-én pedig a kezünkben tarthattuk az eredményt: siker koronázta az addigi próbálkozásunkat, és a számokból ítélve már akkor sejthető volt, hogy nem egy, hanem két bogyóka költözött be. 🙂

Megkezdődött aztán a babavárás rózsaszín ködös(nek elképzelt) időszaka. Bár se rózsaszín, se ködös nem volt (ezúton is csókoltatom az ismerősöket, akik azt kívánták, hogy élvezzem – főként a második trimeszter – minden pillanatát…, ahogy a nászéjszakámra is, hogy örökké tartson – de erről majd máskor mesélek), sőt, egyáltalán nem hasonlított az általam korábban már oly sokszor elképzeltekre, azért csak teltek a hetek, gömbölyödött a pocak, egyre több emberrel osztoztunk a jó híren. 🙂 Lassan mertünk már tiszta szívvel örülni, amikor átléptük a bűvös 12 hetet. Velünk örültetek a blogomon keresztül is, drukkoltatok amikor fekvésre lettem ítélve, kaptam megnyugtató szavakat, amikor kétségbe voltam esve, hogy idő előtt kiköltöznek ezek a bébik, hasznos tanácsokat, amiket majd – reményeim szerint – jól tudok hasznosítani, ha megszületnek ezek a kis grimbuszkák. 🙂

Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki tanácsot adott, hozzászólt, vagy csak egyszerűen olvasta a sokszor minden logikát, stilisztikát, és egyéb nyelvi szabályokat nélkülöző soraimat. 🙂 Ezzel egyáltalán nem elköszönni szándékoztam, hiszen szeretném, ha továbbra is nyomon követnétek a sorsunk alakulását. 🙂 Itt a finisben még gyakrabban, a bébik érkezését követően viszont bizonyára jóval ritkábban, de ígérem, hírt adok magunkról, ha kell, még olyan áron is, hogy a Férjet blogolásra utasítom. 😀 (még az is lehet, hogy egyből az egekbe szökne tőle a statisztika, ki tudja?? )

A csomagok már készen állnak. 🙂 Mi pedig? Parázunk, hogy mi lesz legkésőbb 3 hét múlva. 🙂

Kövessetek minket a facebookon is: https://www.facebook.com/amilombikbebink