Mivel is kezdjem?
Olyan sok minden történt a legutóbbi bejegyzés óta, hogy legszívesebben mindenről egyben írnék. De ahhoz kevés az időm.
Először is az április 17.
Reggeli rutin
A reggel – szokás szerint – 5:15-kor indult hőmérőzéssel, aztán fél 6-6 között NST, és vérnyomásmérés. Az NST-m mutatta a fájásokat, a vérnyomásom ismét magas volt, ahogy már napok óta. Mondtam, hogy kis szédülés, és hányinger is van. Erre az ügyeletes orvos kérdezte, hogy ettem-e már valamit, ha nem, akkor ne egyek, és menjek vissza egy vizeletvizsgálatra is. Nagyjából tudtam, mit keresnek… toxémia a dolog neve. Jellemző a magas vérnyomás, lábdagadás, fehérje a vizeletben. Ezen kívül a terhesség vége fele rossz volt a trombocitám, és a hozzá kapcsolódó dolgok.
Szülünk
A vizeletben fehérje volt, az előző napi vérképem még kicsit rosszabb, így az ügyeletes orvos azt mondta, hogy konzultál a dokimmal, továbbra se egyek. Ekkor már kezdett izgalmas lenni a dolog. Hívtam a Férjet is, hogy úgy készüljön, hogy lehet, hogy MA lesz A NAP.
Térülés-fordulás, doki mondja, hogy a saját dokim úton van, és akkor én leszek az első császáros.
Gyors telefon a Férjnek, a tényekkel, hogy 8-kor happening.
Előkészületek
Kaptam egy vérnyomás csökkentőt, kórházi hálóinget, beöntés-borotválás után pedig konzultáció az altatóorvossal. A vérképem miatt az altató orvos kért egy friss vérvételt, mert ettől függött, hogy a császárt altatásban, vagy gerincérzéstelenítéssel végzik.
Közben befutott az orvosom, mondtam neki, hogy bocs, de nem így terveztem (szerencsére egyébként mindenképp jött volna aznap, csak kicsit későbbre tervezte)
A vért levették, bekötötték az infúziót (másodikra sikerült is), kaptam egy katétert (isteni élmény), aztán vetkőzés, lepedővel letakar, és indulás a műtőbe.
A műtő
Műtőben összeáll a csapat, gyors eligazítás az őssejtes cucc miatt (nem annyira gyakori maga az őssejt-levétel sem – ilyen árak mellett nem is csodálkozom rajta -, ikreknél pedig azért külön figyelmet érdemel a dolog, mert a „hoppá, azt hiszem, összekevertem” móka nem biztos, hogy vicces lenne). Az orvosom egyébként előre mondta, hogy nem tudja garantálni a köldökzsinór vért, mert két gyereknél nem olyan egyszerű, a köldökzsinór már egy könnyebb dolog, azt sem ígérte ugyan, de szinte biztosra mondta, hogy sikerülni fog.
Várakozás
Indulna a móka, de kiderül, hogy a véreredmény még sehol. Sőt, nemhogy nincs meg, de még a labor meg sem kapta. Körtelefon, hogy ugyan, csipkedjék már magukat, mert a teljes csapat feltartott kézzel jár-kel, az idő telik, és nem tudnak kezdeni, amíg nem tudják, hogy altatás, vagy epidurális.
Közben egy vékony „deszkán” hanyatt feküdni akkora hassal… hát az megint volt egy élmény. Fáztam, remegtem, féltem, és bosszankodtam (a labor miatt főleg)
A műtét
Még legalább 10 percig ment a mókázás, hogy ki a hülye, végül nagy nehezen közölték az eredményt. Az altatóorvos nagyon kedves volt, mindent elmondott, mikor mi történik, ilyen szúrás itt, olyan szúrás ott, stb. A gerincérzéstelenítés tényleg nem volt vészes. Először egy lidokain injekciót adnak, utána megy a gerincbe az „éles” cucc. Azonnal hat. Egy pillanat alatt lezsibbadt a lábam, aztán szépen minden más is a hasam tetejéig. Amikor a sokadik kérdésre azt válaszoltam, hogy már a kérdéses területen sem érzek semmit, akkor azt mondták, indulhat a móka. Az altatóorvos végig nagyon kedves volt, mindent mondott. Először is azt, hogy már fel is vágták a hasamat. Ami ezután jött, az ugyan nem volt fájdalmas, de most is kavarog a gyomrom, ha rágondolok. Rángatás, ide oda húzogatás, mintha kb. egy hajón lettem volna. Ettől annyira rosszul lettem, hogy mondtam, hogy szerintem mindjárt hányni fogok. Azonnal kaptam valamit a fejemhez, ha úgy lesz, és valami gyógyszert is nyomtak vénásan. Ezen kívül mély levegők, és szerencsére anélkül megúsztuk az egészet, hogy rókakergetésre került volna sor a műtőben.
„Szülés”, és miómák
A hasam, majd a méhem felnyitása után az orvosom közölte, hogy a méhem telis tele van miómával. Csodás… még kint se voltak a kölykeim, de már gondolhatok arra, hogy mikor nyitják fel legközelebb a hasamat. Azt is megjegyezte, hogy ki ültetett be az én méhembe 2 embriót… meg azt, hogy ugye nem akarunk több gyereket. (Azt feleltem: NEM) A fentebb említett sűrű rángatások után elsőként Marci jött a világra, 8:50-kor, majd újabb rengeteg rángatózás után Lilla is követte őt 8:51-kor. Mindketten édes kismacskás sírással jelezték, megérkeztek. J Egy gyors puszi, és vitték is el őket. Rajtam még stoppoltak jó sokat a dokik, meg volt sok elszívás, miegyéb, és végül én is indulásra kész voltam.
Az orvos ingatta a fejét a sok miómára. Amikor kérdeztem, hogy csináltak-e vele valamit, az volt a válasz, hogy nem, mert épp elég volt a vérzést megfékezni . Csodás.
Folyt köv…