Élménybeszámoló 3. rész

3.nap császár után

Továbbra is szörnyen érzem magam. Már rendes kaját kapok, semmi pépes. Ennek ellenére mosolyogni továbbra sincs kedvem. Még mindig folyamatosan „szaladgálok” a wc-re. Gyönge vagyok, erőm alig van, tükörbe nem szívesen nézek, mert szörnyű sápadt is vagyok. De legalább a vasat már szedhetem, talán hamarosan jobb lesz tőle.

Kb ekkor tűnik fel, hogy mindkét karom kék-zöld a sok vérvételtől, szurkálástól. Ideális fotómodell lennék a családon belüli erőszak ellenes plakáthoz. Persze még mindig ez a legkisebb gondom. Hasam még mindig iszonyúan löttyen, rettenetes érzés. Most már azt is látom, hogy az utolsó pár hétben mégis csíkos lett kicsit. Na nem mintha ez adott pillanatban sok vizet zavarna. Ha szavazni lehetne, inkább más problémától szabadulnék meg varázsütésre.

A gyerekeimet 3 óránként hozzák szoptatni, a siker viszonylag kevés, de nem adjuk fel. A törpék gyönyörűek, minden etetésnél összepuszilgatom őket. Ez a nap fénypontja.

4. nap császár után – húsvét

Még mindig átlag négyszer megyek éjszaka pisilni, ami miatt reggel 5:15-kor, olyan vagyok, mint akit agyonvertek. Fél 6-kor érkeznek a törpék, és jó néven veszik (a csecsemősök), ha az ember már térdelőrajtban várja őket.

A nap fénypontja, hogy végre megérkezik a Férj, és az általa bevásárolt alakformálós-hasszorítós nyanyabugyi. Ilyen ronda bugyinak ennyire még nem örültem. Sajnos nagyon rossz passzban vagyok, keveset aludtam, azt is rosszul, még mindig fáj mindenem. A nővéremék és a sógornőmék is aggódva néznek. Nyugtázom, hogy tényleg szarul nézek ki. Átlag napi 2-3szor bőgök, az egyiket sikerül az ő látogatási idejük alatt prezentálnom…

Miután elmennek a látogatóim, magamra varázsolom a nyanyabugyit, és lám, egyből jobb, mert sokkal kevésbé löttyen a hasam, egyből könnyebb minden mozdulat. Ha ezt tudtam volna, már akkor megteszem, amikor még itt voltak, hogy legalább két fokkal kevésbé nyomorultul nézzek ki.

Pozitívum, hogy mindenki csodálja a gyerekeimet (én magam is), hogy milyen gyönyörűek, formásak. J Ez határtalan büszkeséggel tölt el. Őket nézve időről időre elgondolkodom, hogy ez a két kis Csöpp tényleg az én hasamban volt??? És hogy fértek el???

Ez a nap a holtpont. Ekkor még nem tudom, de másnaptól minden sokkal jobb, és könnyebb már. Innentől kezdve nem csak a gyerekeimre tudok mosolyogni, de kezdem felfogni a világ dolgait, és már látom az alagút végét – legalább is a császárból történő felépülést illetően.

Az eddigiek tanulságai:

A gyerekért mindenképp meg kell szenvedni. Aki simán szül, azzal, aki császárral, azzal „fizet”.

Ha császárra készül valaki, a hasszorító KÖTELEZŐ felszerelés, mert ég és föld vele és nélküle.

A katéter szar dolog, de ha belegondolok, hogy az első két napban nem kellett felkelnem pisilni, talán mégsem olyan rossz. (kényelmi opció)

A gyerekek a legjobb fájdalomcsillapítók, amikor kihozzák őket, kevésbé fáj a seb, gyorsabb, és könnyebb a mozgás… Komolyan mondom!!! J

Tényleg minden nappal jobb lesz. Ha még csak kicsivel is, de az is sokat számít.

A hashajtó hat. 😀 De lehet, hogy érdemesebb inkább kicsit várni.

Az eldobható bugyi, ahogy a neve is mutatja, eldobásra való. Javaslatom szerint meg sem kell venni, akkor nem kell eldobni sem. Ha mégis, akkor a száras fajtát javaslom (bár itt azt mondták, hogy valamiért nem jó az, de ahhoz már túl rövid az agyam, hogy emlékezzek rá, miért)

A szüléssel nem csak rengeteg vér távozik a szervezetből, de a memória / agy egy része is. Ezt már mástól is hallottam…

Szülés után elönti a hormon a szervezetet, és a következő dolgok miatt lehet sírni: ha valaki szépen beszél velem, ha valaki csúnyán beszél velem, ha valaki beszél hozzám, ha valaki nem beszél hozzám. Örömömben, bánatomban, ha a gyerekeket nézem, ha nem nézem őket. Ha esznek a gyerekek rendesen, vagy ha nem esznek rendesen. Esetleg csak úgy. Nos, a fent felsoroltak közül általában 2-3 minden nap előfordul, így ennyi a standard sírások száma naponta. Néha több… nagyon néha kevesebb.

A kórházi kaja ehető… kb. 1 hétig. Utána mindennek ugyanolyan íze van. A “könnyű vegyes” elnevezésű kórházi menü, ami kifejezetten kismamáknak és szoptatós anyukáknak van kitalálva, gyakorta adnak borsófőzeléket, vagy rakott zöldbabot. Nyilván tesztelni akarják a kismamákat-anyukákat…

A kórházi személyzet egy része inkább baltás gyilkosnak, hentesnek, kubikosnak, vagy hullamosónak lenne alkalmas. Némelyek hozzáállását nem minősíteném. Aztán persze a másik része aranyos-kedves.