Tegnap-ma kajasztrájkot hirdettek a kölykök. 🙁 A reggeli etetést sikerült másfél órásra nyújtanunk, (az éjszakai nemalvás után), úgyhogy kész voltam, mint a maggi leves. Mindezt egyedül, mert Apa már elment dolgozni (munka előtt szoktak enni a Törpék, így általában ketten etetünk reggel 6-kor), anyós pedig csak a 9 órás etetésre szokott érkezni. A következő kajáláskor is úgy kellett beléjük imádkozni a tápszert. A szoptatást Marcinál fél óra és 20 ml után feladtam, mert a cicit nem tudom úgy a szájába nyomni, mint a cumisüveget. 🙁
A tejem még mindig határeset, úgyhogy nem a mai az anyaságom csúcspontja. 🙁
Viszont ami szuper, hogy végre elkezdtük a séta-projektet. Jó idő van, szép idő van, úgyhogy irány az utca. 🙂 Mi tagadás, nekem is nagyon jót tesz a friss levegő ennyi bezártság után. 🙂 Mostanra elértük azt a pontot, hogy az előkészület idejét meghaladja a levegőn töltött idő. Gondolom nem kell mondani, hogy az eleinte az öltöztetés-nekikészülődés több időt vett igénybe, mint a tényleges levegőzés.
Holnapután aztán “vizsga”, első kórházlátogatás. Koraszülött gondozás, koponya- és hasi ultrahang. Autós cumisüveg melegítő beszerezve. Hogy Murphynek is jó napja legyen, persze a Férj aznap indul kiküldetésbe. És bár matematikailag beleférnénk az időbe, nem kell mondanom, hogy kórházról és egészségügyről lévén szó, nem bízhatjuk a véletlenre, így anyum is jön.
A babakocsi szét- és összeszerelés is alakul, kezdünk kijönni egymással. 😀 Ugyan nem a pillekönnyű fajta, viszont masszív, és fordulékony. 🙂
Holnap pedig érkezik a védőnő, és – amennyiben jó időben érkezik – megnézzük, hogy hogy tudom egyszerre mellre tenni a két Törpémet. Nagy könnyebbség lenne, még akkor is, ha nem minden etetésnél sikerülne a kettőt egyszerre szoptatnom. Ezzel nem csak a fejést tudnánk kiváltani, de az etetésre fordított időt (ma reggel pl. a másfél órát) is kicsit csökkenthetnénk. Mert – és most lehet szórni a köveket – az elhúzódó etetés után a fél óra fejésre gondolva nem volt őszinte a mosolyom.
A mai nemevést leszámítva szépen fejlődnek a gyermekek. Marci már több, mint 3300 g, Lilla pedig – reményeim szerint – ma elérte a 3000 g-ot. 🙂 Teljesen ki vannak gömbölyödve, vannak hurkák a combiknál, és már igazi kis husisak a lábujjaik is. 🙂 Mosolyognak. Egyelőre nem hiszem, hogy tudatos, de egyszerűen elolvadok tőlük. Marci pedig néz a nagy kék (tényleg kék, VILÁGOSKÉK, nem a tipikus újszülött-kék), csodálkozó szemeivel. Már Lilla is gyönyörűen nézeget, teljesen kinyílt a tekintete. Szépen emelgetik és tartják a fejüket, felnyomják magukat, és néha elég rájuk birkózni a pelenkát. 🙂 Lillánál sajnos küzdünk némi popsi-gonddal, mert folyamatosan telerakja a pelust, és már teljesen kicsípte neki a cucc. 🙁 Próbáltunk már mindenfélét (aloe vera zselé, aloe vera növény, 3 féle popsikrém), az orvos is írt rá krémet, de nem igazán látom a nagy javulást. Most azt találtam ki, hogy kamilla + vatta lesz a sok illatosított gönc nedves törlőkendő helyett. Nem hiszem, hogy jót tesz a babák bőrének ez a rengeteg kemikália.
Ha van esetleg használható javaslatotok, tapasztalat ez ügyben, szívesen veszem.
Ennyit rólunk, most pedig próbálom még kihasználni az etetésig hátra levő kis időt, és eszem-iszom-pisilek. 🙂
És egy pillanatkép… ilyen a szerelem. 🙂
Azt sajnos nem ismerem, ami naturlan-os, és sárga, az nekem fürdető krém. Ha megyek gyógyszertárba, azért rákérdezek. 🙂 Köszi az ötletet.
Sorstárs. 🙂
Sudokrém is van itthon, és az illatmentes dm-es törlőkendőt is beszereztem. Egyelőre sima vízzel mosunk, de ha ide-oda megyünk, jó, ha van az is. Most várom, hogy rendbe jöjjön a popsijuk, aztán megpróbálom a dm-eset is.
Végül mi is áttértünk a sima vizes lemosásra. Fürdető rongyot vettem (ilyen papír-szerű), az úgy tűnik, bevált. Ja, és a hajszárító. Langyos levegővel megszárítjuk a popsijukat, mielőtt krémezünk. 🙂 Imádják, és praktikus is. 🙂
Remelem elment amit irtam.
En nagyon sokaig csak vizzel mostam a feneket. Legalabb egy eves koraig. Most is azzal szoktam, de ha utazunk vagy valahol vagyunk nagyon jok ezek a popsi torlokendok. Csak egy szaraz vatta vagy negyszogletu pamacs kell amit be kell vizezni es mar lehet is a fenekukre menni.
Viszont kenocsnek az 5-os popsikenocsot ajanlom a gyogyszertarban azt ki tudjak keverni. Soha semmi bajunk nem volt a fenekevel. Ha meg egy kicsit piros, egysze bekenem es reggelre megszunik a pirossag. En biztam a vizben szerintem az a legjobb, meg estenkent erdemes hosszabb idot szabadon hagyni oket. Sot ha jon a jo ido egy pledre ki lehet fektetni oket teljesen meztelenul, es a drogeriakban kaphato kis alatetet tenni a fenekuk ala. Ha tortenik valami az odamegy. Tavaly nyaron a mi pici lanyunk is igy volt, nagyon elvezte. 🙂 a gyerekek szeretik a szabadsagot. A kamillaval meg ovatosan mert allergizalhat.
Szia!
A kisfiamnál a Naturland narancssárga dobozos kréme vált be popsi kicsípésre. Ő is jó sokat és sokszor termelt 🙂 és hajlamos ekcémára is. Ez fogzáskor a kicsípett popót is helyrerakta. Remélem beválik!
Üdv. Ági
Nálunk is kajasztrájk van és nekem sem esik jól az egy órás etetés után még felet fejni, úgyhogy tökéletesen megértelek!!!!! 🙂
Hátha bejön: nálunk a sudo krém + a dm-es illatmentes törlőkendő a nyerő sebes popsi esetén.