Egy éve (és pár napja) startolt el a mi kis projektünk. Lásd: https://amilombikbebink.cafeblog.hu/2013/08/02/eeeees-start/
Hihetetlen, hogy már egy éve. 🙂 Annyira élénken él bennem az indulás minden pillanata. Ott álltunk tele reménnyel, várakozással, izgultunk, mert ez volt az első, ismeretlen volt minden, és mégis tudtuk, hogy itt végérvényesen megváltozik minden. Ha nem sikerül, akkor is. Szerencsére sikertelenségről szó sem volt, igazán példaértékűnek lehet mondani a mi projektünket. 🙂 De akkor, abban a pillanatban nem tudhattuk ezt.
A napi injekciók, 4 naponta vérvétel és ultrahang. Szépen alakultak a dolgok, és a 20-i hosszú hétvége előtt megtörtént a petesejtek leszívása. A hosszú hétvégét a Vadása tavon töltöttük (volna), minden reggel érdeklődve a mi kis “óvodánk” hogyléte felől. Sajnos azonban a Férj begyűjtött egy kellemes hányós-fosós vírust, így a hosszú hétvége valóban hosszú volt, csak nem a tóparton, hanem itthon (közvetlenül az ügyelet meglátogatása után), buzgó reménykedések közepette, hogy rám nem ragad át ez a kellemes kis nyavaja. Miután sikerült nem benyalnom a vírust, az ünnep utáni napon kerültek be az a két Bogyóka a pocakba, akik most éppen édesen alszanak. 🙂 Sosem felejtem el. Az első uh felvételt, ami a behelyezés után készült. Két fehér paca látszódott csupán, de ránézve olyan boldogságot éreztem… Utána egy óra pihenés, aztán indulás haza, ahol szintén pihenés volt előirányozva. Ezek után pedig a hosszú-hosszú várakozás. Korábban mindig teszteltem a nem várt mensi napján, ez alkalommal viszont kibírtam. 🙂 Pedig rakatban álltak itthon a tesztek, de annyira féltem attól, hogy ismét egy csíkot kell látnom, hogy inkább az összes csíkot hagytam a dobozában. Az első tesztet csak azután csináltam meg, amikor a vérvétel már igazolta a sejtésünket. 🙂 Hihetetlen élmény volt két csíkot látni. :))
Bizony, egy évvel ezelőtt még fogalmam sem volt róla, hogy most már 4-esben megyünk a Vadása tóra. 🙂 De reménykedtem benne. 🙂
A nosztalgiázás után írok kicsit az aktualitásokról is:
Őőő… mit is írjak? A gyermekek nőnek, mint a bolond gomba. 😀 Marci a 62-es méretet szinte átugrotta, kénytelen voltam a 68-asokból előszedni a készleten lévőket (valamint a következő vásárlás alkalmával újabb beszerzést tenni). Tényleg minden nap mutatnak valami újat.
Lilla úgy csörgőzik már, mint a nagyok, és ma láttam először, hogy a kezét nézegeti. (tudom, hogy elvileg először nézegetik, azután használják) Az ujjszopás már vagy 2 hete megy, nagyon-nagyon cuki. Kis dumaláda mindegyikük, ami meglepő, hogy Marci többet beszélget. Nagyon-nagyon szeretnének átfordulni, de még Marcinak kicsit nehéz a popója. Lillának pedig némi izomerő hiányzik, így ez várat még magára. Persze nem vagyunk elkésve. Járunk gyógytornára is, a hol rákérdeztem az átfordulásra, és azt a választ kaptam, hogy 5-6 hónapos kor körül várható. Ebből is látszik, hogy kicsit felkészületlen vagyok a témában. Gondolkodtam ugyan rajta, hogy beszerzek egy könyvet, de nem győztem meg magam teljesen. Hajlamos lennék azon stresszelni magam (meg a bébiket), ha valamit nem akkor, abban az életkorban csinálnának, amikor a nagy többség. Mondhatjátok persze azt, hogy ez struccpolitika, de járunk: a védőnőhöz, a gyerekorvoshoz, koraszülött gondozásra, csípőszűrésre. Tehát ha bármiben el lennének maradva, lennének néhányan, akik felhívnák rá a figyelmemet. Amennyire én látom, szépen fejlődnek, vidám, jól táplált (khm… Marci talán kicsit jobban is, mint kellene) bébik. 🙂
Lilla már most annyira NŐ… minden alkalommal csak ámulok-bámulok. Két pillanat alatt vesz le a lábáról mindenkit. Elsősorban persze a fiúknak tartogatja a bájvigyort, és úgy kelleti magát, hogy komolyan figyelni kell rá, hogy erről még azelőtt szokjon le, hogy rászokna. 😀 Mindezt megfejeli még azzal, hogy a takarót/textilpelust húzogatja fel a lábáról, és a pelenkáját mutogatja. 😀 Ezen kívül pedig egy kis drámakirálylány. Egyre inkább. Hajlamos rettenetesen unatkozni, és ilyenkor követeli, hogy vegyük fel, mert ő kézből kívánja pásztázni a szobát… Szerencse, hogy vettem egy pihenőszéket is, abban még úgy, ahogy elszórakoztatja magát, de bizony bőven van alkalom kiélni a kreativitást macirázásban, csörgőzésben, éneklésben (remélem, hogy ettől nem állnak meg a fejlődésben, mert borzalmas hamisan éneklek) mantrázásban (főként a “nyuszi-nyuszi-nyuszika” mantrát használom, mindig arra a dallamra, ami épp eszembe jut). Előfordul bizony, hogy ez sem használ, olyankor fejvakarás, és popsicipelés a menü…
A napirendünk alakul, de még mindig nagyban függ attól, hogy hánykor ébrednek reggel. Lilla néhány hete stabilan átalussza az éjszakát, Marci pedig jó esetben egyszer eszik 1-2-3-4 óra között. A következő evés általában már Lillával együtt van. Még mindig vegyes üzeműek, nagy örömömre tudok nekik még tejet is adni. Igaz, ehhez kellett az, hogy visszaálltunk a szoptatásra. Most úgy működik a dolog, hogy a reggeli második evésre (ami 9-10 óra körül van) kapnak először tejet, felváltva, egyikük cicizik, másikuk tápot eszik, és a délutáni (fürdés előtti) evésre utoljára. Éjszakára csak tápot esznek, mert annak mindig fix a kalória tartalma, míg az anyatejé nagyban függ attól, hogy anyuka mit fogyasztott aznap. Néha előfordul, hogy nem tart ki 3 órát a tej. Este marad a fejés, ez megy a hűtőbe, másnap nap közben ezt is megkapják. 🙂 Eddig úgy tűnik, hogy ez a felállás beválik. A szoptatás lassúbb ugyan, mint üvegből etetni, nagy előnye viszont, hogy 1: nem kell lefejni, amit ciciből esznek, 2: a szoptatás tejtermelésre gyakorolt hatása jóval kedvezőbb.
A hozzátáplálással kicsit gondban vagyok. A védőnő azt tanácsolta, hogy ha kapnak anyatejet is, akkor ráérünk később elkezdeni, de anyum, az anyósom, (meg a szomszéd, …stb) azt mondják, hogy már el kellene kezdeni lassan kóstoltatni velük a reszelt alma levét, húslevest, stb. Ilyenkor legyen okos az ember…
Csütörtökön pedig megyünk “nyaralni”. Azért írom így, mert vélhetőleg nyaralásról szó sem lesz, lévén, hogy 1 éjszakára megyünk, valamint a két bébi mellett azon túl, hogy lehetőségünk lesz úszni, nem sokban fog különbözni a nap attól, mintha itthon lennénk. Legfeljebb nem lesz pelenkázó, mikró, és bébiágy. 🙂 A nagy beszámolót igyekszem majd mihamarabb közzé tenni. 🙂
Addig is olvassatok, és lájkoljátok a blog facebook oldalát. 🙂
Azóta szemléletváltás volt. 🙂 Most már az orvos is, védőnő is azt ajánlja, hogy ha tudok nekik tejet adni, akkor 5-6 hónapos kor előtt ne kezdjük a hozzátáplálást, elég a tej és a táp (esetleg a nagy melegben vizet). A teáztatást sem javasolják már az etetések között, így szerencsére legalább ezzel nem volt küzdelem. 🙂 Amin viszont meglepődtem, hogy a koraszülött gondozáson a doktornő azt mondta, hogy 1 éves korukig naponta 3szor kapjanak tápot a “rendes” kaja mellett. Nálunk cumisüveg van, szerintem az sem az ördögtől való. 🙂
A régebbi korosztály vesszőparipája ez a korai hozzátáplálás…amikor anyukának hamar dolgozni kellett mennie és a tápszer helyett még tényleg jobb volt a hozzátáplálás elkezdése. Én kivártam a 6 hónapot, anyatejes volt szerencsére a kisfiam és megint így tennék. Szerintem ráér, az első kóstolások is ugyanúgy jöttek ki, mint ahogy bementek-nem sokat emészthetett meg belőle…sőt, olyan gonosz anya vagyok, hogy nem teáztattam csak vizet ivott és pohárból tanult meg inni, a cumisüveg, itatópohár kimaradt!:-)
kis tündérbogyók 🙂