… nem sikerült összetákolnom egy bejegyzést. Itt persze ismét írhatnám, hogy a napok csak úgy elszaladnak, és nem jut idő semmire (ami történetesen igaz is), de nem hinném, hogy huszadszorra is érdekelne valakit ez a kifogás. 😀 Vagy???
4 hónaposak lettek a bébik, ami számomra hihetetlen. Nem is tudom, milyen volt az élet azelőtt, hogy megérkeztek ŐK. 🙂 (Ami röhej, hogy arra sem emlékszem, hogy milyen volt terhesnek lenni, nagy pocakkal. Mintha nem is velem történt volna. 🙂 Pedig képek tanúskodnak róla, hogy volt nagy, sőt, giganagy pocak is. 🙂 )
Gyönyörűek, virgoncak, nevetgélnek, kacagnak, szopják az ujjukat, az oldalukra fordulnak, őrületes rúgkapálást rendeznek, beszélgetnek (egyelőre még magukban, nem egymással), és egyszerűen imádni valóak. Természetesen egyre érdeklődőbbek, kevesebbet alszanak, több foglalkozást, törődést, játékot, mókázást igényelnek.
Sokkal könnyebben, és gyakrabban mozdulunk ki, kialakult egyfajta rutin. 🙂 Az iker babakocsi vázát továbbra sem akkora öröm be- és kirakosgatni a kocsiból (aminek a csomagtartója lényegében tele is van a vázzal), de már nem 10 percig tart legalább. A héten csúcsot döntöttünk csavargásból…
Hétfőn Marcit bőrgyógyászhoz kellett vinnem. Születésétől fogva problémás volt a bőre, de most, hogy lehűlt az idő, egyszerűen borzasztó. Már ott tartottam, hogy a “bárányos” krém nem volt elég, olívaolajjal kentem. Fürdővízbe szintén olívaolaj ment. Az illatosított babafürdetőket eleve elhagytam Marcinál, és az előbbiek sem vezettek eredményre. A gyermek egész feje úgy nézett ki, mintha pikkelyes lenne. 🙁 Persze viszketett is neki, emiatt olyan szinten összekapargatta magát, úgy nézett ki, mint aki egész éjjel kismacskákkal aludt… Röhej, hogy előző héten csütörtökön körbetelefonáltam az egész város összes bőrgyógyászát (mint utóbb kiderült, egyet kihagytam), egy, azaz egy bőrgyógyásznál volt időpont következő hét szerdára, de csak úgy, hogy elmondtam, hogy a gyermek 4 hónapos, és nagyon-nagyon borzalmasan néz ki a feje. Így két bejegyzett páciens közé még beszúrtak minket. Hétfőn viszont anyósom talált még egy orvost, akinél ráadásul előjegyzés sem kellett, így összepakoltam az egyetlen kisfiamat, és becuccoltunk az orvoshoz. A váró már szépen megtelt, mire odaértünk, ami nem csoda, mert fél órával a rendelés kezdete után érkeztünk. (itt ismét szembesültem az emberek empátiájával, segítőkészségével, valamint ezek teljes hiányával is.) Még sosem tolakodtam be senki elé gyerekkel sem, most sem szándékoztam. Marci békésen szunyókált, úgy számoltam, hogy fürdetésre hazaérünk. De egy kedves hölgy felajánlotta, hogy előtte bemehetünk. Hülye nem vagyok, egyből éltem is volna a lehetőséggel, csakhogy nem csak ő volt még előttünk, hanem rajta kívül még ketten. Az egyik fiatalembert látszólag nem érdekelte a dolog, a másikon viszont láttam a kiakadás jelzőt villogni. Erre a hölgy azt mondta, hogy elnézést, akkor mégsem. Elfogadtam, várakoztam tovább. Amikor már csak a mogorva fiatalember volt előttünk, akkor mondta, hogy nyugodtan bemehetünk előttük, csak hát ő nem szereti, ha valaki intézkedik. Erre aztán kissé felment a pumpám. Hogy miért?? Mert azelőtt 20 perccel is mondhatta volna ezt. Mert láthatólag nem tette sehová. Erre én mondtam, hogy köszönöm, de most már ki bírjuk várni a sorunkat. Még majdnem győzködött is. Gondolom a lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Én viszont akkor ezt már pont leszartam. Ha nem, hát nem… Fürdetésre koppon hazaértünk (miután a gyógyszertárban még egy fél órát várhattam a béna pénztáros miatt).
Kedden a soron következő gyógytornán voltunk. Biztosan említettem már, hogy gyógytornára járunk a bébikkel. Szerencsére semmi komoly, és szépen is fejlődnek, így talán már csak pár alkalom kell. Eddig mindig fél órát kellett várnunk, most, hogy késéssel indultunk, természetesen egy kicsi csúszás sem volt… Murphy… Szinte törvényszerű, amikor időre kell menni, akkor mindkét gyerek csak nyammog, és púpig rakja a pelenkát, hogy lehetőség szerint a teljes ruházat cserére szoruljon… Nem mintha panaszkodnék, hisz’ csak Lillát kellett átöltöztetnem. Na őt tetőtől talpig.
Szerdán “csak” itt helyben mozogtunk, most volt a szoptatás világnapja, a védőnőnk szervezett egy kis összejövetelt ennek örömére. Pont egybe esett a szokásos délutáni sétánkkal, így összekötöttük a kellemest a hasznossal. 🙂 Megismerkedtem, elbeszélgettem pár anyukával. Nem titok, hogy nem vagyok egy nagy ismerkedős ember, ha rajtam múlna, a szomszédokkal még mindig csak a köszönésnél tartanánk (így 6 év után is), szóval örültem is neki, mert itt óhatatlanul is szóba elegyedtünk. Az enyémek voltak a legkisebbek, mindenki megcsodálta őket. Persze ez természetes, hisz’ van is mit. 🙂
Csütörtökön a 4 hónapos oltás volt soron, igaz, ehhez csak egy rövid kiruccanást tettünk. Kissé felkészületlen voltam, mert azt gondoltam, csak 1 szuri lesz, de kettőt kaptak. 🙁 Megfelelően nyűgösek is lettek tőle. A doktornénink felírta a következő adag tápszert, a vasat, és Marcinak egy laborbeutalót is kértem, mert nagyon sápadtnak láttam.
Pénteken az előző napi laborbeutalóval meglátogattuk a gyerekosztályt (leánygyermekemet addig anyósomnál hagytam), ahol már egy fél óra elteltével sikerült is találni valakit, aki segített. Az osztályon vették le a vért, az a doktornő, akihez a lombikozás során többször is volt szerencsém. 🙂 Nagyon kedves-aranyos volt, bár nem emlékezett rám, de jól esett neki, amikor mondtam, hogy neki is része van abban, hogy a két kis bogyóka immár elmúlt 4 hónapos. 🙂 Sőt, amikor a beültetés előtt a Férj összeszedett valami kellemes hányós-fosós történetet, akkor is ő fogadta az ügyeleten. 🙂 Láthatólag nem sietett sehová, pár percet elbeszélgettünk.:) Itt persze nem ért véget még a program, a bőrgyógyászt is meglátogattuk, ekkora kaptunk ugyanis időpontot kontrollra. Itt szerencsére minden rendben. Marci arca olyan villámsebességgel gyógyult, hogy egyből tudtam, hogy szteroidos krémet kapott. 🙁 Legnagyobb meglepetésemre az orvos a kérdésemre, miszerint ugye szteroidos a krém, hogy pikkpakk használt azt válaszolta, hogy igen, de nem a szteroidtól gyógyult, hanem a kátránytól. :o) Nos, itt aztán leesett az állam. A krém iszonyú sárga színű, ezért előkerestem a ruhák közül azokat a darabokat, amiket legkevésbé sajnálnék, ha nem jönne ki belőle a kence. De kijött. 🙂 Igaz, hogy a gyermek viszont napokig úgy nézett ki, mint akit kínainak sminkeltek. 😀 “kicsit” sárga volt a feje. 😀
A hétnek – és ezzel együtt a jövés-menésnek – ezzel még nem volt vége, szombaton kinéztem a bababörzére. Szeretem ezeket a helyeket, mert – meg lehet kövezni – nagyon jó dolgokat lehet beszerezni olcsón. Igen, használtan. Reggel a gyermekeket bepakoltam a kocsiba, anyósomnál kitettem őket, és irány a börze. Kaptam is mindent, amit kigondoltam. Hálózsákokat kaptak a bébik, és bébitornázót. Egyet korábban vettem már, ez annyira bejött a gyerekeknek, hogy vettem még kettőt. Egyet haza, egyet pedig anyóspajtásnak, hogy ott is legyen nekik, ha épp ott töltik az időt. 🙂
A következő bababörzére pedig már csak részben megyek vásárlóként, eladóként is bepróbálkozom. 🙂 Jelenleg 3 pelenkás doboznyi ruhánk van. Egy részét csak kimostam, sosem hordták. Fáj a szívem azokért a darabokért, mert akad köztük pár nagyon-nagyon cuki. 🙂
Marci is kezdi átaludni az éjszakát (lehet, hogy már 1 hónapja is írtam ezt?) Többször előfordult, hogy ugyan felébredt, de nem evett, ma éjjel viszont fel sem ébredt. 🙂 Reggel fél 7-ig durmoltak. 🙂 Mennyivel könnyebben mosolyogtam vissza a fülig érő szájjal ébredő gyerekeimre… :))