Lebetegedtünk családilag – persze csak az összetartás jegyében…

Néhány dolgot megállapítottam az elmúlt héten:

Eddig is tudtam, hogy betegnek lenni vacak dolog, de egy megfázás eddig másképp zajlott… gyógyszerrel 7 nap, gyógyszer nélkül 1 hét. 2 nap elég gönc volt, aztán lehetett visszapattanni a nyeregbe. Általában a munkát sem függesztettem fel egy napra sem, inkább felszerelkeztem kellő mennyiségű papírzsepivel, c-vitaminnal, kamilla-hársfa-bodzavirág teákkal, és vártam, hogy elteljen a két nap, és jobban legyek.

Ez volt az első alkalom, amikor már nem csak magamra kellett gondolnom. Amikor a két nap három nap lett, annak ellenére, hogy a teákat ugyanúgy vedeltem, hozzá az aszpriint, a c-vitamint, mentholos cukrot, lényegében mindent, amit találtam, és úgy ítéltem meg, hogy a vírus leküzdéséhez parányit is hozzájárulhat.

Nem így kezdőtött természetesen. A sort Marci nyitotta még 2 hete egy kis hőemelkedéssel. Néhány tüsszögés, 2 nap után, amikor láttam, hogy ez nem jobb lesz, hanem rosszabb, akkor vittem az orvoshoz. Indulás előtt még Lillának is megmértem a lázát, mert kicsit melegebbnek éreztem… Talált… Lillának is hőemelkedése volt akkor már. Szuper, gyerünk akkor mindkét gyerekkel az orvoshoz. (Anyósom direkt azért vonatozott le hozzánk, hogy Lillát ne kelljen cipelnem a beteg gyerekek közé). Az orvos megnézte őket, Marcinak piros a torka is, ezért hát antibiotikum, mert most olyan vírus kering, aminek csúnya szövődményei vannak. Lillánál elvileg (még?) semmi. Orrspray, orrszívás (ehhez igazi közelharcot kell vívni Marcival, aki az orrszívás idejére polippá változik, és úgy érzem, legalább 8 karja van), ha láza van, lázcsillapítás. Oké, rendben. Marci másnap (szerintem) sípol, felhívom az orvost, hogy adhatok-e neki nyákoldót. Az orvos a frászt hozza rám, hogy ha sípol, akkor vigyem be az ügyeletre, mert lehet, hogy tüdőgyulladás. Ez este 6-kor. Egy ideg vagyok egyből, öltöztetem a gyereket, Férjet riadóztatom, hogy jöjjön haza, vigyázzon a másik gyerekre, amíg én berobogok a kórházba. Férj halálos nyugalommal, hogy ne aggódjak, nem lesz itt semmi gond. Ettől csak még idegesebb leszek, mert nem bírom megérteni, hogy ő hogy bír ilyen nyugodt lenni, amikor a gyerekenek lehet, hogy tüdőgyulladása van. Beérünk az ügyeletre, szerencsére csak egy ember várakozik előttünk, de ő is azonnal sorra kerül, 2 perc után távozik is. Bemegyünk, fiatal doktorbácsi érdeklődik, hogy mi a baj. Elmondom. Levetkőztetem a gyermeket, meghallgatja a tüdejét keresztbe-hosszába, majd megnyugtat, hogy teljesen tiszta, minden oké, szedje az antibiotikumot, hamarosan jobban lesz. Hatalmas kő esik le a szívemről, elrebegek egy köszönöm-öt a gondviselésnek, és indulunk haza. Nyilván nem lenne az igazi, ha nem futnánk bele a péntek esti csúcsforgalomba, hogy az egyébként 21 percig tartó utat 45 perc alatt tegyük meg. Ez arra elég, hogy ne érjünk haza fürdetési időre, így hazaérve Marcit kikapom a bébihordóból, vetkőzés, és már nyomom is neki a tápot. Se fürdés, se mosdatás, még csak nedves törlővel se töröltem át.

Akinek pici gyereke van, annak gondolom nem mondok semmi újat azzal, hogy éjszaka többször keltem nézni a lázukat, és Marci az elejétől fogva velünk aludt. Helyesebben velünk feküdt, mert aludni szinte egyikünknek sem sikerült. Marci szenvedett az orrdugulásától, mi pedig hol az orrát szívtuk, hol a cumit gyömöszöltük vissza a szájába, hogy aztán 10 mp múlva újra kiköpje… hogy kapjon levegőt.

Ezek után szombaton este már mondtam a Férjnek, hogy a vasárnapi nagyszülőkhöz utazós programnak szerintem annyi, mert a gyerekek sincsenek még igazán jól, én viszont kifejezetten rosszul érzem magam. Ekkor történt, hogy másnapra teljesen elöntött a takony, ahogy az kell. Nagyon rég volt ilyen, hogy a bőröm, a fogínyem, és még ki tudja, hogy mim fájt egy megfázás-szerű dologtól. Ehhez akkor már láz is párosult, valamint a jó kis füldugulás, úgyhogy azon túl, hogy teljesen használhatatlan voltam, még kellőképpen fel is idegesítettem magam azon, hogy nem hallok, és percenként (tényleg percenként!!!) prüszkölök. Etettem a gyerekeket, elláttam őket, de hihetetlenül jól esett, hogy jöttek az őseim, és elvitték őket sétálni pl. Másnap a Férj jött haza melóból, kedden anyum segített. Szerdára már úgy, ahogy rendben voltam, ami azért volt jó, mert addigra a Férj került dögrovásra. Szerdán aztán így négyesben visszamentünk az orvoshoz, hogy tudjuk, hogy vannak a törpék az orvos szerint… mert szerintem Marci nem javult elég gyorsan, Lilla pedig – akkor úgy tűnt – épp akkor kezdett belemenni. Végül Lillát talán nem kapja el mégsem.

Talán hamarosan rendbe jön mindenki, és reményeim szerint egy időre (jóóóó hosszúúú időre) elfelejthetjük a betegeskedést.

Ez nem csak közérzetileg, de anyagilag sem lenne rossz.

Ez az utolsó tgyás-os hónap, innentől jön a “szuper” gyed. Azt hiszem, hogy kérdőívet fogok csinálni (hogy már megint milyen naív vagyok… ilyenkor elfeledkezem róla, hogy van két gyerekem, akik a kérdőív készítésének gondolatára is hisztigörcsöt kapnak azonnal…), és a Férjjel összeülünk, hogy ki miről hajlandó lemondani a spórolás érdekében. 🙁 Ti hogy csináltátok a családi kötlségvetést? Ha van jól bevált recept, ne habozzatok megosztani velem!

Kedveljétek a blog facebook oldalát is, hogy mindig értesüljetek az újabb hírekről! 🙂