Vaníliás kifli – kicsit másképp

Oké, persze, ez nem egy gasztroblog. Ám jön a karácsony, ilyenkor mindenki nagyban süt-főz. Nekem karácsonyi hangulatom idén nulla (hiába az adventi koszorú, és az ablakmatricák), ezért arra gondoltam, hogy rásegítek egy kis vaníliaillattal.

Nosza, rajta, neki is ugrottam a vaníliás kiflinek. A recept még valamikor 2010-ből, egy internetes oldalról származik (hiába sorakoznak a szuper szakácskönyvek a polcon, valahogy sokkal egyszerűbb a neten vadászni recepteket), tavaly sikerült is elkészítenem, isteni jó lett. Ezen felbuzdulva még délután összeraktam a hozzávalókat a csodagépembe, oszt rászóltam, hogy “dagasszáá”. Szépen össze is keverte, gép lekapcsol, gyerekek megfürdet, ágyba dug.

Már épp álltam volna neki, hogy kicsit átgyúrjam, amikor csengettek. Ó, hogy az a… **?!%##?..*#%. Oké, kimegyek. A szomszédék hoztak egy kis kóstolót az unoka szülinapi tortájából. A torta finom volt, bár kissé mű (műtejszín, cukrászkrém, stb) az én ízlésemnek. Csupán fél 10 volt, amikor búcsút intettem a szomszédoknak, és végre tüzetesebben szemügyre vehettem a művet. Kissé darabosnak tűnt, hát nekiálltam összegyúrni. Igazából már itt gyanúsnak kellett volna lennie a dolognak, de nem volt az… Betettem közben egy dvd-t, és próbáltam gombóccá gyúrni a cuccot. Nagyjából összeállt. Nem úgy, ahogy kellett volna, de e legyenek már ekkora igényeim este fél 11-kor.

Beizzítottam a sütőt, hoztam a két sütőlemezt a tv elé, és nekiláttam a kiflik előállításának. Az első komoly probléma itt mutatkozott. Hurkát gyúrni még csak lehetett belőle, de amint meg akartam hajlítani, eltört.  🙁 Itt már kezdtem sejteni, hogy ennél a receptnél nem kompatibilis a vaj a zsírral (falusi csirkeként szoktuk helyettesíteni a vajat zsírral, csak a zsírból csak 2/3 mennyiséget használtunk). Sajnos a 30 dkg vaj helyett csak 20 volt itthon, ezért is döntöttem a zsír mellett. Rosszul.

A nyolcadik kiflihajtogatós próbálkozás után vettem egy maréknyi tésztát, és gyúrtam hozzá egy kis vajat. De nem lett jobb. Egy másik maréknyi tésztához egy kis lisztet, de az sem volt az igaz (nem kell röhögni, ez a két dolog jutot eszembe, vagy a liszt kevés, vagy a vaj). Nos, ettől okosabb aztán egyáltalán nem lettem. Kitaláltam hát az üdvözítő megoldást:

Nem szép, de legalább csúnya. Az íze is érdekes. Mindegy. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk. 😀

Ismét tanultam valamit: Ha nincs itthon elég vaj, akkor ráér az a vaníliás kifli másnap is. 😀

De hogy konyhai ámokfutásom után ne legyen rossz szájízem, a hétvégén olyat is produkáltam, ami kifejezetten jól sikerült (hehe, nem a mosogatógép elindítására gondolok, bár vitathatatlan, hogy abban jó vagyok. :D) A fb-on az egyik ismerősöm osztotta meg Limara hamburgerzsemléjének receptjét, és fotót is mellékelt a saját sütésű zsemlékről. Annyira gusztusosan néztek ki, hogy elhatároztam (mintegy másfél hónapja), hogy én is megsütöm. Ebbe szerencsére vaj sem kellett, így a kudarc lehetősége minimális volt. 😀

Íme hát a szerzeményeim:

Nyilván a hamburger nem egy kifejezetten karácsonyi kaja, csak mindenképp szerettem volna, ha valami olyan is felkerül ide, ami sikerült. 😀 A karácsonyi kaja-ügyben még isler készül majd, szentestére pedig a csoki szuflé és a narancsos tiramisu között nem döntöttem még. Ha biztosra akarok menni, a narancsos tiramisu lesz a befutó, mert azt már előző nap (vagy délelőtt) meg lehet csinálni, hátha a gyermekek lefújják a desszertet. 😀