Gondolom, hogy felettébb meglepő, amit írok: Beállt egyfajta rendszer az életünkben. (Elvégre mikor máskor, még “csak” 10 hónaposak múltak a gyerekek.)
Ugyan a régi jól bevált 7 órás kelés ma már csak álom, a napok 6 óra körül indulnak. Jó eséllyel aztán legalább fél 7-ig kihúzzuk a reggelivel, ami még mindig tápszer, majd következik egy kis ablakon kifele nézegetés, jövő és menő vonatok regisztrálása (mondtam én már sokszor, hogy van előnye, ha az ember közvetlenül a vasút mellett lakik), majd a harc… akarom mondani a pelenkázás, és felöltözés. Ezek végrehajtásához nem árt, ha az ember polipnak születik. Sajnos (szerencsére?) ez rólam nem mondható el, tehát marad a lefogás / szépen kérés / csúnyán kérés / bármi figyelem elterelésére alkalmas tárgy kézbe adása (=telefonom). A pelenkázás a nap további részében is így zajlik. Az örömöm akkor igazán határtalan, amikor a gyermekeim szaros seggel kívánnak kereket oldani… vagy ha a másik gyermekem odaüget pelenkázás közben, és jelzi, hogy ő is részt kíván venni a műveletben, azzal kezdve, hogy előbb vizuálisan, majd manuálisan is ellenőrzi a pelenka tartalmának állagát… Ekkor általában a kiakadás jelző villog rajtam, és sűrű egymásutánban hajtogatom, hogy a ku…tyafáját.
Nos, ha a pelenkázás kihívásaival megküzdöttem, a gyermekek mennek a börtönbe babakarámba, ahol jó eséllyel elkezdenek játszani (rossz esetben üvölteni). Ezalatt én is felöltözöm, bevetem az ágyat, eltakarítom a reggeli romjait, összeszedem a Férj koszos zokniját, és egyéb – a gravitációnak engedelmeskedő ruhadarabjait mosnivalót, elhelyezem a megfelelő helyre. Közben pedig párszor ránézek a gyermekekre, akik tépik-nyúzzák egymást. A hajtépés teljesen standard dolog, a zokni lehúzásáról nem is beszélve. (Ez utóbbit általában Lilla követi el, mára odáig jutottunk, hogy nem csak a saját zokniját, de Marciét is lehúzza), a simogatást gyakoroljuk, de külső szemlélőnek egyelőre erőteljesen csapkodásnak tűnhet. Lilla már jeleskedik a pék-szakmában (süti-süti kalácsot formájában), és nagyon cukin nyomja a csip-csip-csókát is. 🙂 Marci még inkább csak nézi a történéseket, és nagyokat kacag rajta. 🙂
Szóval a játéknál tartottunk. Ha a reggeli (kávémat) is sikerült elintézni, általában játszunk kicsit, vagy kiengedem őket a babakarámból, és indulhat a felfedezés. Ez utóbbi azért jó, mert az összes fellelhető konnektort lecsekkolják (le van dugózva mind), a legnagyobb kedvenc viszont nem találjátok ki, hogy micsoda… No???
A szemetes. Régen az íróasztal alatt használtuk, műanyag, billenő fedele van. Gyerekek! Nem kell ide fiserprájsz. A vödör része a guriga, a tetejét pedig lehet pörgetni. Elgurítják, utánamásznak, vissza, és újra. 🙂 Kell ennél jobb? Jó, a fiókok húzogatása néha jobb, de nem mindig! 🙂
Némi játék után magukra szoktam hagyni őket, ekkor Lilla már a cumis plédjével barátkozik, Marci a golyóbedobálós zsiráfba tuszkolja a cumit. 9 és fél 10 között általában alszanak, Lilla előbb, Marci később ébred (ma pl. 11 órakor). Lillába belecsempészem a lehetséges legtöbb gyümölcsöt, aztán amikor feladtam, jön a kenyér-kifli-zsemle, sajt, egyebek, amit persze két pofára tömne… Megküzdünk a pelenkázással ismét, majd kitalálom, hogy mi legyen az ebéd a gyermekeknek. Jó esetben előkészítem, hogy ebédidőre elkészüljön, és a megfelelő hőmérsékletűre is hűljön, rosszabb esetben bekocogok a spájzba, és választok bébiételt. Ilyenkor szoktam a gyors rendrakás-takarítás kombinációt végrehajtani. Ez sajnos koránt sem jelenti azt, hogy rend és tisztaság van, mert valahogy mindig újratermelődik úgy a kosz, ahogy a rendetlenség is. Nem, nem hetekre gondolok, és még csak nem is napokra. ÓRÁK alatt. (naponta átlag 3szor söprök fel, és nem azért, hogy közben néhán kört repkedjek a partvissal). Oké, lehet, hogy másnál ez teljesen standard, csak én nem vagyok az a tisztaság mániás típus, szóval bőven elég lenne egyszer összesöpörni… feltéve, hogy a kölykök nem csúsznának-másznának mindenfele. Így marad az anyázás, és a takarítás.
Ha sikeresen vettük az ebéd-akadályt is, akkor egy gyors babakocsi-összeszerelés után öltözködés, és séta következik. Ennek hossza aztán függ mindentől… az időjárástól, Lilla királylány igényétől (Marci totál türelmes, szívesen elnézeget a babakocsiban is – a tesójával ellentétben), és a kint elvégzendő dolgok mennyiségétől. Ha netán elalszanak ilyenkor, akkor turbóban jövünk haza, és amíg durmolnak, addig próbálok még valamit tenni a ház körül. Ilyenkor tavasszal – amíg nem hozták meg azt a csodás szabadtéri tüzelés-törvényt – pl. a metszés után megmaradt ágakat égettem el. Most már persze ezt sem lehet csak úgy… No, de vissza a napirendhez. 🙂 Uzsona előtt egy kis játék van még, mondókázunk, mókázunk, mikor mi jön. Uzsonára többnyire pépet esznek, ami azért is jó, mert csodásan lehet sugárban köpködni brümmögés közben. És hogy milyen jó fejek a gyerekeim… egyik a másiktól ellesi, majd együtt kacarásznak rajta, hogy az anyjuk nem győzi törölgetni a ruháját, és a környéket… Ezek után jó eséllyel felmosás következik, hogy a pillanatnyilag rodeózó 100 db hangya mennyisége ne változzon (csak csökkenő tendenciát fogadok el). Uzsonára általában a Férj is megérkezik, akkor ketten etetjük őket. 🙂 Vacsi előtt aztán néha alszanak még egy negyed órát, ha délután nem sikerült sokat durmolni, de általában ilyenkor már nem billennek el. Fürdés előtt viszont sokszor elszabadul a pokol… Két kis ördögfióka elkezd nyűgösködni.
Fürdetni a Férjjel ketten szoktunk – vagy ha nincs itthon, akkor persze egyedül, ami nagy könnyebbség. Ezt főként olyankor látom, ha egyedül vagyok kénytelen fürdetni a bébiket. Mint pl. ma. Az azért jó, hogy már egyedül megisszák a tápot, így amíg a második versenyzőt öltöztetem fürdés után, az első számú már tolhatja befele a kaját. 🙂 Miután ezzel elkészültünk, hálózsák, jó éjt puszi, és szerencsés esetben alvás van. 🙂 Ez kb. fél 8, és 8 között történik. Nem szerencsés esetben később.
Ekkor jön el az én időm. 🙂 Ilyenkor lehet nyugiban vacsorázni, zuhanyozni, vagy valami olyat csinálni, amit a gyerekektől nap közben nem lehet (na a porszívózás nem ide sorolandó). Sajnos ilyenkor rettenetesen telik az idő, és mire kettőt pillant az ember, már 10 óra van, vagyis takarodó, hogy a másnapi strapát is bírja az ember. 🙂
Mióta nekiálltam ennek a bejegyzésnek, a törpéim már 11 hónaposak lettek, a délelőtti alvást Marci sokszor passzolja, Lilla még inkább utálja a gyümölcsöt (kivéve ha egész almát rágicsálhat – amitől aztán persze fuldoklik, én pedig halálra rémülök…), a babakocsiban azóta sem alszik, ma pedig úgy voltunk bevásárolni, hogy Lilla már a bevásárló kocsiban ült. 🙂 Marcit pedig babakocsiban toltam.
Mozgásfejlődésileg nagyon ügyesek, mindketten ülnek, állnak, másznak, és kapaszkodva lépegetnek. 🙂 Nagyon huncutok, jó a kedvük, vidámak, nagyokat kacarásznak. 🙂
Szóval így éldegélünk mi. 🙂
