5 hét betegségen túl

Aki követi a blog facebook oldalát, tudja, hogy a február-márciusunk legnagyobb részét a betegeskedés töltötte ki. Kezdődött Marcinál egy kis vírussal, ami aztán szépen felül fertőződött, miközben Lilla is beállt a sorba – annak ellenére, hogy előtte egy 2 hetes náthán, és egy 2 napig tartó 38 fokos lázon kívül semmi baja nem volt. Ment a bacik passzolgatás oda-vissza, természetesen Férj is kivette a részét a történetből, ő is 3 napig feküdt 39 fokos lázzal, és engem sem kímélt az élet, bár tagadhatatlanul én úsztam meg leginkább.

Az 5 hétben volt minden, amit el tudtok képzelni. Természetesen a győzelmet egyértelműen a lázmérés-orrszívás-gógyszeradagolás triumvirátus vitte el, de előkelő helyen végzett az éjszakai virrasztás, a 2 naponta orvoshoz járás is. Igen, 2 naponta. De előfordult olyan is, hogy amire az egyik gyerekkel hazaértem az orvostól, a másiknak volt 39 fok láza, így másnap vele is futottunk egy kört.

Valahol a 3. hét végén éreztem úgy, hogy én ezt nem bírom tovább. Ekkor bukkantam rá a neten egy 13 éves – gyógyíthatatlan – beteg kisfiú történetére. Ennek hatására aztán nagyon elszégyelltem magam, és hálát adtam az égnek, hogy “csak” egy “sima” betegség, aminek most már csak vége lesz.

Utána ugyan még várt ránk kemény 2 hét, amikor eleinte úgy tűnt, túl vagyunk rajta, majd 1 nap láztalanság után Marci hője újra az egekbe szökött. A mókát egy bal oldali tüdőgyulladással zártuk. Az időzítés tökéletes volt, mikor máskor, mint a március 15-i hosszú hétvégén, amikor is kiderült, hogy a város egyetlen ügyeletes gyógyszertárában NINCS a tüdőgyulladásra való oltóanyag. Miután az aznap (vasárnap) ügyeletes gyerekorvosunk szerzett egy adagnyi oltóanyagtot, megkapta Marci. Másnap a parányi szomszéd városka gyógyszertárában ugyan 8 ampullát nem, de 5öt azonnal tudtak adni… No comment… Aztán felkerült az i-re a pont azzal, hogy másnap az ügyeleten adták be az épp esedékes injekciót.

Kezdve azzal, hogy a gyerekorvosunk által megírt kérés (1 g xy injekció izomba) olvasása után az ügyeletes orvos halkan odasúgta az asszisztensnek, hogy ő hogy utál izomba injekciót adni, folytatva azzal, hogy majdnem nem tudták összematekozni, hogy az 500 mg-os injekciókból akkor hány darab is pontosan az 1 g. Közölte, hogy a 2 ampullányi anyag túl sok egy injekcióhoz, tehát kettőben fogja beadni (később elárulták a hozzá értők, hogy 2 ampulla port egy ampulla oldószerrel szoktak feloldani, és úgy igen is be lehet adni egyben is). Még itt is viszonylag türelmes voltam, pedig itt már közölték, hogy a gyermeknek a popsijába adják a két szurit, tehát fordítsam meg. Gyerek megfordít, lefog (közben ordít). Orvos úgy fogja az injekciót, mint akinek még életében nem volt a kezében ilyesmi, nagy tanakodva belevágja a gyerek hátsójának a CSÚCSÁBA. Ha lesz cérnám, lerajzolom, pontosan hová (később a gyerekorvosunk elárulta, hogy ott megy az isiászideg, tehát oda nem adunk injekciót, mert esetleg lebénul a páciens), de elégedjetek meg most ennyivel. Első szúrásra nem bírta benyomni a cuccot, ezért még egy szúrás, izzadás, visítás, hurrá, egy ampulla kész. Második ampullához nekigyűrkőzés, belevágja (nem, nem belenyomja, VÁGJA, aminek következtében elég erős lett a kurvaanyázási szájonvágási hajlandóságom), nagy nehezen benyom, tű kihúz, fele cucc kifolyik… A gyerek úgy visított még vagy negyed óráig, mint akinek az isiászába adták az injekciót  a belét húzzák, hogy azt se tudtam, hová legyek.

Másnap a gyerekorvosunknak elmeséltem nagy vonalakban a történeteket, amire hitetlenkedve mondta, hogy az említett kollegina egyik jó nevű budapesti gyermek klinikán praktizál (gondolom takarít, vagy ágytálat mos ezzel a kvalitással), valamint gyerekmentőzik is, és fogalma sincs, mi történhetett vele. Ezt én sem tudom, de arra vonatkozóan vannak ötleteim, hogy mi történhetett volna vele, ha mondjuk nem én, hanem a Férj van ott…

Ezek után még két injekció következett (teljesen normál, snassz módon beadva, semmi isiász ideg, semmi 2 perces matekozás, semmi fél órás üvöltés utána), és már le is zárult a mi kis másfél hónapos etapunk.

Az akció rengeteg aggódással, idegeskedéssel, éjszakázással, és átlag heti két 8ezres gyógyszertári bevásárlással járt. (Valamint Lilla a betegség végére masszív Bogyó és Babóca, Uki és Kerekmese függőséget mutatott.)

De hurrá, húsvétra mindenki egészséges lett, mehettünk a szabadba húsvéti ajándékot keresni.

Ha tetszett a bejegyzés ajánld ismerőseidnek, és kedveld a blog facebook oldalát!

Ui: Marci a gyakori felső légúti megbetegedések miatt állandó gyógyszert kapott, ami – reményeim szerint – megelőzi a fent leírtak ismétlődését.