Nem, nem az épp aktuális karácsonyi vígjátékról szóló véleményemet olvashatjátok. (bár lehet, hogy jobban szórakoznátok)
Ebben a bejegyzésben semmi vidám nem lesz.
Az van, hogy savanyú a szőlő… Boldog-boldogtalan karácsonyi céges partira jár, frissen fodrászolva, frissen manikűrözve, kiöltözve, illatosan. (Én pedig nem.)
Amióta munkába álltam, ez az első karácsony, hogy semmiféle céges rendezvényre nem vagyok hivatalos. Próbáltam én ezt a dolgot lazán venni még a nyár elején, amikor az – új – munkáltatóm csapott egy laza párszáz fős rendezvényt, és az a szóbeszéd járta, hogy a főnök úgy határozott hogy arra a rendezvényre MÁR nem hívnak meg engem. Eleve nem értem az egészet, mert mi az, hogy MÁR nem hívnak meg?? Állományban vagyok, egyetlen bűnöm, hogy amikor a nagy átadás-átvétel történt, éppen a 8 hónapos gyerekeimmel voltam elfoglalva, nem pedig a munkáltató szekerét toltam. (Ja, plusz az, hogy visszatáncoltam a munkába állás elől, de az egy másik történet.)
Megpróbálhatnám szépíteni a dolgot, de felesleges. Borzasztó rosszul esik, hogy a (z új) munkáltatóm szerint erre sem vagyok érdemes. Fura, és rossz érzés, hogy amikor eljöttem gyedre, még voltam VALAKI, ha mondtam valamit, akkor annak súlya volt, adtak a véleményemre, értékelték a teljesítményemet, most pedig – a főnököm szemében – csak egy plussz ballaszt vagyok, akit már ugye nem kell meghívni.
Ebből nem bonyolult kitalálni azt sem, hogy mi fog történni, amikor jelzem majd, hogy szeretnék munkába állni. Amikor (februárban) ezt a kört futottuk, már akkor hebegés-habogás volt a válasz, nem tudták, hogy pontosan milyen munkát is fognak adni nekem.
Abban bízom, hogy ha már ilyen elegánsan kerülőpályára lettem téve, legalább a felmondásomat úriember módjára intézik majd, nem megspórolva ezzel az elmúlt 15 év után járó összes juttatást.
Őszintén szólva ez az egy dolog vigasztal (majd? miután kisírtam magam, hogy extra értéktelennek nyilvánítottak). DE. A következő problémát – mint hogy új munkahely keresése – nem oldotta meg.
Emiatt (is) nagyon jó lenne tudni, hogy mi a pontos tervük velem, mert mostanság nem csettintésre ugranak az ölembe az állásajánlatok. Ami – valljuk be – igen csak kellemetlen, ám a munkaerőpiaci értékem nem túl magas, ez nem vita tárgya.
Addig is próbálom pozitívan venni a dolgot. Ki tudja. Lehet, hogy egy csodálatos munkahelyen egy csodálatos főnök pont engem keres. 😀 Na jó, bilibe lóg a kezem…
Jó karácsonyi vacsorázást mindenkinek! (És ugyan, egyetek már helyettem is valami finomat!)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: