Elmaradás pótlása(ra tett kísérlet)

Úgy érzem, hogy elérkeztem teljesítőképességem határára. Köszönhető ez az alábbiaknak: Március 1-jén elkezdtem dolgozni. Február vége óta a gyermekeim esetenként együtt, máskor felváltva betegek. Értendő ezalatt a sima nátha, a 40 fokos láz, heveny mandulagyulladás, középfül gyulladás, hörgőgyulladás kezdődő tüdőgyulladással, valamint (egyelőre) így a végére asztmás hörghurut. Azért mondom, hogy egyelőre, mert ugyan csütörtökön gyógyultnak nyilvánították mindkét dedet, csütörtök délután óta viszont Marcinál olyan szintű az asztma, hogy 4 óránként fújom az asztmára való gyógyszert (ma határozottan úgy tűnik, hogy szart sem ér), most koldultam össze némi rohamra való kúpot, és holnap viszem az ügyeletre a gyerekorvosunkhoz.

Aztán várom a fejleményeket, hogy megmondja az orvos, hogy mi a jó atyaúristentől fújtat úgy a gyerek megint, mint egy jobb fajta gőzmozdony. Akinek van asztmás gyereke, tudja milyen érzés az, amikor kínlódik a gyerek, fújtat, köhög, de semmivel nem lesz jobb. Eddig mindig segített a sima gyógyszer, tavaly ilyenkor kaptunk utoljára kúpot, és nem is tartottunk itthon, mert nem volt rá szükség. De most van. Én pedig a sokadik éjszakámat töltöm a gyerekek mellett, nem igazán emlékszem már hogy milyen érzés a saját ágyamban aludni, arról nem beszélve, hogy azt sem tudom, milyen átaludni egy éjszakát. Mert erre úgy 2-3 hónapja nem volt példa.      

Nem volt kellemes a 40 fokos láz sem, amit 1, vagy 2 órára bírtunk csillapítani (39 fokig), majd 2 órával a lázcsillapító után újra 40 fok volt, azt sem kívánom, amikor éjszaka vizes lepedőzni kellett a gyereket, de látni, amint nem kap rendesen levegőt… az egy másik dimenzió. Élénken emlékszem még a tavalyi év ugyanezen időszakára, amikor kb. ugyanezzel küzdöttünk. Akkor is azt mondtam, hogy ha végre kilábalunk a betegségből, akkor legalább pezsgős ünneplést csinálok. (Ma már azt helyeztem kilátásba, hogy durva alkoholizálást rendezek. Lévén, hogy utálom a másnaposságot, ettől persze tartózkodom majd, de hogy a pezsgő, és a hálaima sorra kerül majd, abban biztos vagyok.)    

Anyai szívemet az is kellőképp megviseli, hogy a beteg gyerekeim ápolása helyett dolgoznom kell, amíg mindenki más (Férj, Anyum, vagy Anyósom) vannak a gyerekekkel. Én pedig fájó szívvel, de dolgozom.    

Eddig a több, mint 1 hónapja íródott bejegyzés. Azóta letudtunk 1+1 kört a kórházban, majd amikor már azt hittük, hogy ünnepelhetünk, sikerült még összeszedni egy középfül gyulladást. Ez a történet aztán egy privát fül-orr-gégésznél ért véget. Ő először is a szívéhez kapkodott, amikor mondtam, hogy az elsőszülött Ded az 5. antibiotikum kúrát csinálja, és mindig visszaesik, eztán közölte, hogy ha nem a megfelelő antibiotikumot és/vagy nem a megfelelő dózisban és/vagy nem a megfelelő időtartamban kapja a gyermek, akkor a rezisztens baktériumok előállításán kívül nem sok mindent csinálunk. Csodák csodájára az antibiotikum dózis-emelése után meggyógyult Marci.    

Legfőbb ideje is volt, mert jött a húsvét, és vele együtt a szülinap is. Mondhatom, volt nagy boldogság. Mind a húsvéti nyuszi ajándékai, mind a szülinapi ajándékok felett ment az örömködés. Azt hiszem, hogy rég kaptak ennyire eltalált ajándékot. Marci egy kis méretű betonkeverőt, Lilla egy szuper orvosi táskát kapott. Napokig ezzel a két dologgal játszottak. Jó volt látni őket, és egészen új élményként értékeltem, hogy végre a szabadban is tartózkodhatunk. Komolyan azt hittem, hogy erre nem kerül sor mostanában. A fenti történések mellett persze nem állt meg az idő, dolgozom, és azóta 2,5 hetet sikerült a gyerekeknek egy huzamban eltölteni a bölcsiben. Marci a héten nem volt, mert jobbnak látta kivonni magát a fogalomból – egy tüszős mandula gyulladással-, most pedig remélem, hogy nem Lilla lesz a következő.