Jó-jó, ez azért így némileg túlzás, mert halványan sincs szó szobafogságról, csupán a következő 6 hétben kénytelenek leszünk mellőzni az ovit, valamint a nagyobb tömeget – hogy lehetőség szerint mindenféle betegség elkerüljön minket.
Marcinál a többedik fül-orr-gégész is azon a véleményen van, hogy az orrmanduláját ideje volna eltávolítani. Ezzel esélyt adva annak, hogy az óvodában egyvégtében eltöltött idő rekordját 2 hét fölé bírjuk emelni. Szeptember óta ez nem sikerült, az utóbbi hetekben pedig extra nagy kihívásnak ígérkezett, hogy a beteg gyerekek felügyeletét megoldjuk. Olyan szintű volt az influenza az idén – a felnőttek körében -, hogy komolyan kétségbe estünk.
Hogy én se maradjak ki a jóból, (remélhetőleg) zárásként még én is részesültem az élvezetekből. Pedig influenza nélkül még igen sokáig bírtam volna.
Az orrmandula műtét időpontja tehát kitűzve, addig pedig marad a reménykedés, hogy nem üt be semmiféle betegség, mert “operálni minimum 3 hete egészséges gyereket lehet” – áll a dokumentációban. Intézendő a továbbiakban még egy hallásvizsgálat, laborvizsgálat, és találkozó az altató orvossal.
Amennyire rutin műtét-számba megy ez a dolog, én mégis annyira izgulok. Az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy elég részletes leírást mellékeltek a kórházi papírokhoz. Ezekben természetesen mindenféle műtéti, és műtét utáni kockázat, lehetőség, szörnyűség szerepel. Tudom én, hogy így korrekt ez, jobb, ha mindenről tudunk, csak nem lett kevésbé ijesztő az egész procedúra.
Pedig a szükségessége vitathatatlan. Hogy mennyivel könnyíti meg majd az életünket, és mennyivel lesz kevesebb betegség, azt majd meglátjuk. Én reménykedem, hogy sokat fog segíteni.
Nem csak a heti szinten elköltött 10 ezer forintok, és nem is a végigizgult, és -virrasztott éjszakák miatt, de amiatt is, hogy végre szeretnék eljutni oda, hogy ne legyen gyomoridegem minden délután, amikor megyek a gyerekekért. Hogy nem köhög-e, nem náthás-e, nincs-e hőemelkedése stb. valamelyiküknek.
Sok szülővel ellentétben (innen is csókoltatom édesanyjukat) én nem viszem a gyerekeket oviba, ha taknyosak, ha köhögnek, vagy amikor pl. reggel hőemelkedésük van. Jó lenne, ha megértenék a többiek is, hogy a beteg gyereknek otthon van a helye.
A gyerekek imádják az ovit, az óvó néniket, a dadusokat, és úgy globál, az egészet. Jól érzik magukat, teljesen beilleszkedtek. Amióta ovisok, be nem áll a szájuk, ha nem mondókákat mondanak, akkor vígan dalolásznak. Jóval önállóbbak, mint fél éve. Végül is… 4 évesek lesznek már, úgyhogy ennek itt is van az ideje. Nyilván amikor reggel az öltözködésre kerül a sor, akkor az önállóság max. annyiban nyilvánul meg, hogy Lilla kijelenti, hogy ő azt nem veszi fel. Többnyire én nyerem ezeket a csatákat, cserében viszont ezzel annyira elmegy az idő, hogy az öltöztetésben kénytelen vagyok segíteni. Már ha időben be szeretnék érni dolgozni. Az igyekezet minden nap meg van, de komoly kihívást jelent fél 9re beérni a munkahelyemre. Általában véres veríték árán sikerül, az idegállapotomat inkább nem részletezném. Ilyenkorra már több reggeli “imán” túl szoktam esni. Ezek többsége így, vagy hasonlóképp hangzik: “azistenáldjonmegveddmáracsizmádat” “
És akkor néha megkérdezik, hogy nem akarunk-e 3. gyereket. 😀
De, hát persze. KIZÁRT!