Nézzétek el nekem, hogy ez a poszt jócskán aktualitását vesztette korai lesz. Saját naivságom történetét viszont mindenképp szeretném megosztani veletek, hátha okultok belőle szerzek néhány vicces pillanatot nektek.
A történet október végén kezdődik, amikor a négybetűs multiknál már javában tombolt a karácsonyi láz. Betévedtem – oké, ezt nem hiszi el senki – szóval bementem az egyik ilyen négybetűsbe, ahol ráleltem egy két kreatív – csináld magad – adventi naptárra.
Én olyan lelkes lettem, hogy elmondani nem tudom. Már vizualizáltam magamnak, hogy majd milyen csuda ötletes dolgokkal fogom telerakni ezt a csemetéknek, és hű, és ha, és nem tömik majd magukba advent idején a sok csokit azokból a snassz, nyitogatós csokis adventi naptárból.
Szereztem is be pár apróságot, volt is tervben még egy csomó-csomó dolog. Mit tagadjam, csuda büszke voltam magamra, hogy ilyen szuper dolgot találtam ki. Hogy átérezzétek büszkeségem okát, felsorolom, kb. milyen apróságokra gondoltam: sütikiszúró forma, mágnes (ne kérdezzétek, hogy miért, de megőrülnek a mágnesért), dobókocka, matricák, tetoválások, és elvétve egy-két csoki. Lelki szemeim előtt láttam már, hogy együtt sütjük a mézeskalácsot (sikerült is, december 30-án kisütni a boltban készen megvásárolt mézeskalács tésztát), és különben is, micsoda jól fogunk mi mulatni közben.
Akkor az elképzelt, rózsaszín cukormázas adventi naptár-történet helyett jöjjön a valóság:
Az egész adventi naptár dolgot elfelejtettem, és legközelebb november 30-án jutott eszembe. Este, olyan 10 óra körül. Ekkor vihar-tempóban nekiálltam összeállítani a kreatív cuccot. A 2×24 db dobozkát, az egyikhez a rénszarvasokat, és a szánkót, a másikhoz pedig a vonatot, és a vagonokat, ahol majdan az összeállított és megtöltött dobozok helyet foglalnak. Az alapvető hibát ott követtem el, hogy ezeket egyáltalán megvettem. Mivel ezen már nem tudtam változtatni, még szépíthettem volna rajta azzal, hogy közvetlenül a kreatívkodás megkezdése előtt belökök két feles barackot. Nem tettem… Hibát hibára halmozok, na.
Nagy levegő: neki is álltam. Összeállítottam előbb a szekereket, szarvasokat, aztán a dobozokat. A szekerek-szarvasok állandóan szétestek, a dobozokba pedig nem fért bele az elképzeld dolgok jó része. Itt kellett volna kidobni az egészet a francba. De nem tettem. Rohadt drága volt.
Belefértek pl. a dobókockák, a mágnesek, és persze a csokigolyók, és pár matrica. A sütikiszúrók már pont nem. Így a vége az lett, hogy a legtöbb dobozban mégis csoki landolt. Az állandóan szétesős vagonokat, szánkókat, és szarvasokat a ragasztópisztoly segítségével orvosoltam (illetve elégettem vele a kezemet, és tönkretettem egy farmert, amikor rácsöpögött a ragasztó), aztán mehettek bele a kis dobozkák. Amikor kész lett a nagy mű, az alvó dedek szobájába beállítottuk őket, hogy reggel legyen nagy öröm.
Reggel valóban volt nagy örömködés, bontogatás. Megbeszéltük, hogy ez egy olyan dolog, amiből karácsonyig minden nap ki fogunk bontani egyet, azaz 1 db-ot. Nem többet. Láthatóan vették is az adást a csemeték.
Nem volt egyszerű, de csináltam egy kis helyet a polcon, hogy mindig szem előtt legyenek a kis remekművek. Azt gondolván ugye, hogy az én nagy, 3 és fél éves gyerekeim már elég érettek ahhoz, hogy megértsék: egy nap=egy csomag.
Gondolom, hogy ti már az előző mondat végén röhögtetek azon, ami nekem csak aznap este realizálódott: Nem, a 3 és fél éveseim határozottan nem elég érettek ahhoz, hogy felfogják az 1 nap=1 csomag egyenletet. Ellenben aznap este kissé felpörögtek attól a mennyiségű csokoládétól, amit azidő alatt ettek meg, ameddig én naiv módon azt hittem, hogy a csend azért van, mert elaludtak végre időben. Őőőő… nem. Kár, hogy nem készítettem egy fotót – ezzel emléket állítva naivitásomnak – hogy hogy nézett ki az adventi naptáras történet “élőben”.
Így esett aztán, hogy 1: megkapták a sima csokis, bontogatós adventi naptárt (amit egyszer elérhető magasságban hagytam – gondolom nem kell hosszasan taglalnom, hogy mi történt…), 2: a kreatív példány maradék tartalmát az elmúlt napokban fogyasztottam el, miután felkerült a szekrény tetejére, és nem érték el a gyerekek. A pattogós cukros csokigolyók határozottan viccesek voltak.
A megfelelő tanulságot levontam:
Szereld magad adventi naptárat soha többet: Csomó meló van vele, sok helyet foglal, és amúgy is csak csoki lesz benne, mert más nem fér el akkora dobozokban…
A készen kapható mézeskalács tésztából készült mézeskalácsnak december 30-án is ugyanolyan jó íze van, mintha elkészült volna karácsonyra. Csak nincs rosszul tőle senki, mire vége a karácsonynak. 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: