Császár után
Visszatoltak a szobámba , és fél óránként jöttek vérnyomást mérni, vérzést figyelni, lepedőt cserélni, stb. Aznap természetesen semmit nem ehettem – igaz, kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy enni akarjak. Eleinte attól szenvedtem, hogy nem érzem a lábaimat, aztán később attól, hogy nemcsak a lábaimat, de már mindent éreztem. Szörnyű volt, ahogy mozogni kellett, és löttyent a hasam, az összes belső szervemmel együtt. És persze a felkelés. Nem emlékszem már pontosan, hogy csütörtök este, vagy péntek reggel kellett felkelni, de bizony felkeltik az embert, mozogni kell. Először felülés, felállás, séta, és végül – a napot megkoronázva – zuhanyzás. Elvileg a katétert is kiveszik másnap, de mivel nálam vér volt a vizeletben, még egy napig élvezhettem az érzést… Mennyei… Főként úgy, hogy mondták, hogy akkor kéne székletet produkálni… Aki csinált már ilyet – katéter kíséretében – az tudja, hogy milyen érzés. Azt mondtam, hogy erre a témára majd térjünk vissza akkor, ha már katéter-mentesítve lettem.
1. nap a császár után
Szörnyű, borzalmas, iszonyú – ezek a szavak jutnak eszembe. Fáj minden mozdulat. A hasizmom tökéletesen megszűnt létezni, pedig minden mozdulathoz szükség van rá. A hasam külön életet él, rettenetesen lóg, és iszonyúan fáj, ahogy lötyög. Legszívesebben ordítanék. Reggelire darált párizsi van zsemlével (pépes kaja…), de felülni az ágyon is kihívás. Ha a műtőasztalon (és azt megelőzően már hetekkel korábban is) nem fogadom szentül, hogy nem vállalunk több gyereket, akkor itt eljött volna a pillanat. Kapok fájdalom csillapítót, de ettől a mozgás még igen csak nyugdíjas, és az ordítás határán állok. Ebéd krumplipüré almaszósszal (pépes kaja), szerencsére nem várják el, hogy kimenjek enni.
Nem tudom felvenni a bugyikat, mert amit direkt császár utánra szántam, az „lepöndörödik” a hasamról, egyenesen a császáros sebbe. Férjet elküldöm eldobható bugyiért. Eldobható bugyiról megoszlanak a vélemények, hát az enyém egyértelműen negatív. A 40-42-es méret épphogy jó belőle, és az 5 db egy nap alatt elfogy. A gumírozása vacak, óránként cserélhetem betétestül, mert kifolyik a cucc a katéter mellett. Ez is jól esik, hát még minden alkalommal a zuhanyzás-törölközés. Az eldobható bugyi kigondolóját-feltalálóját is a pokolba kívánom családostul.
Senkit nem hívok fel, csak a Férjjel, és az anyukámmal kommunikálok, beszélni sincs erőm, kedvem, stb. Vacsora: tejbegríz – ezt legalább régen ettem, és ráadásul szeretem is.
2. nap császár után
Borzalmas, borzalmas, borzalmas. Hát sosem lesz ez jobb? Reggelire ismét pépes, a szobatársam szerencsére behozza, így csak az ágyból kikecmergéssel kell megküzdenem. Már rendesen kellene mozogni, ami ha felállok, és elindulok, akkor megy is (na nem nagy elánnal), de az elindulás mindig rettentő fájdalmas. Vizitek, hasnyomkodás, (hála a katéternek nyugodtan össszepisilhetem magam, mindenki elnézi ezt nekem. „Sajnos” a katétert aztán kivették, így ez a könnyebbség megszűnt). Délelőtt még kihúzták a drént is a hasamból, ismét egy új élmény volt. Gondoltam, így már azért sokkal jobb lesz. Ebéd krumplipüré valami áztatott kenyérből készült kockával – nem sikerült rájönnöm, hogy az mi volt.
Délben kapok egy hashajtót, mert itt teljesítmény-elvárás van, produkálni kell…
Délután jön a Férj látogatni. Ugyan nem mondja, hogy szarul nézek ki, de nyugtázza a dolgot. A csövek nélkül valóban könnyebb az élet, de dalolászni továbbra sincs kedvem. Vacsorára – a változatosság kedvéért – tegjbegríz. Sebaj, még mindig szeretem.
Éjszaka többször megdöntöm a rövidtáv futás országos rekordját, és mindig örömmel tölt el, hogy bár nem esik kifejezetten jól a sprint, mindig odaérek időben a mosdóba, hogy a hashajtó áldásos hatásait élvezzem. Átkozom a saját eszemet, hogy nem vártam még pár órát, hogy tegye a természet a dolgát, és hagytam magam rábeszélni a hashajtóra. Hozzáteszem, hogy csak egy szemet vettem be belőle, pedig kettőt kellett volna… Nem szeretném megtudni, mi lett volna, ha mindkét szemet beveszem. Nyilván takarítás…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: