Amikor előre láthatólag esélyem sincs a számítógép közelébe kerülni, általában csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok. Arról, hogy mi mindent kellene megírnom, ami hasznos lehet mások számára. Amikor pedig van egy kevés időm, hogy megvalósítsam önmagam az új bejegyzést, csak ülök kukán, hogy akkor most mi van??
Aztán többnyire marad a helyzetjelentés (végül is, ne legyünk elégedetlenek, ez eredendően egy személyes blog, ahol többnyire be kell érnetek az én nyünnyögéseimmel).
Próbálnám pontokba szedni (mert az tök divatos, és különben is, sokkal frappánsabb címet lehetne adni a posztnak), de ettől most eltekintenék.
A (múlt) hét legnagyobb híre, hogy Lilla után (csekély 2 hónappal) végre Marci is elindult. Persze korábban is volt már “ráutaló magatartás”, csak az mindig kimerült 1-2, maximum 4 lépésben, naponta, kétnaponta, netán hetente egyszer. Oké, olyan nagyon még nem aggódtam, mert láttam a fejlődést, mozgott, mászott, álldogált szépen. Aztán egyébként sem az a kapkodós fajta, várható volt, hogy ezzel sem fog nagyon sietni. És lám, múlt pénteken elérkezettnek látta az időt, hogy ő is segítség nélkül járjon. Volt is nagy boldogság. 🙂
Cukifalatok, mindent megértenek, azt is, hogy NEM SZABAD, csak épp leszarják. Lilla többnyire bájos vigyor, és csibészes nézés közepette folytatja zavartalanul a megkezdett “nemszabad” dolgot, Marci néha fontolóra veszi a javaslatot, aztán dönt a folytatásról. A két gyerek továbbra is tűz és víz. Persze nem hinném, hogy ez változik majd a jövőben, mert a fő személyiségjegyek már a kezdetektől jól látszottak. (ami néhány ismerős szerint – nem kimodva – hülyeség). Mindenre felmásznak, játékok, kandalló párkány, csúszda, tényleg mindenre. Engem pedig sokszor lever a víz, amikor megbillennek. Általában nincs belőle komolyabb fejesugrás, de előfordultak már kisebb balesetek.
A nagy melegnek köszönhetően napi program lett a medence-pari. 🙂 Imádnak pancsolni. Ha jobb nap van, akár negyed órát is pancsolnak anélkül, hogy ezerszer ki-be mászkálnának, vagy homokozó fele vennék az irányt. Apropó… homokozó. Nem is értem, miért fürdettem őket naponta, amíg nem homokoztak. Most már bezzeg van értelme. A homokozóba érve az én két szép gyerekem azzal szokta kezdeni, hogy egy-egy marék homokkal megszórja a tesó fejét (szemét, arcát, amit épp ér). Gondolom biztosra akarnak menni az esti fürdést illetően. Eleinte már a homokozó fele lépkedve egyhe rosszullét fogott el, azóta viszont sikerült kicsit megemleni az ingerküszöbömet. Néha még most is az égre emelem a tekintetemet, hogy a fürdőkád aljából lapáttal kell majd a homokot kiszedni, de többnyire csendes beletörődéssel tűröm az utódok ténykedését. Ha a kutyák is megkörnyékezik a csemetéket, jutalmul őket is jól megszórják homokkal. A kutyák ilyenkor átgondolják a dolgot még egyszer, és távoznak. 😀 Most teljesen oké a homok, csak azt nem tudom, mit csinálok majd akkor, amikor beköszönt az ősz, esik, és már nem lesz olyan meleg az idő sem. Gondolom, hogy akkor is szeretnének homokozni. De hidegben ücsörögni kint? Áhh, van még mit tanulni, úgy érzem.
Fogak tekintetében Lillánál továbbra is 4 az állás, Marcinak kibújt az 5. fog is. Bár a jelekből (többnyire könyékig van a kezük a szájukban) arra következtetek, hogy jön a többi is, egyelőre viszont azokat nem látni.
Marcinál továbbra is a vonat, a fűnyíró, mosógép, és egyéb műszaki dolgok a kedvencek, Lillát viszont az igazi lányos dolgok érdeklik. Törölget (popsitörlővel, pólóval, esetenként kakaós csigával), kirázza a ruhákat, babázik, fésülködik, rámol. 😀 Nem hittem volna, hogy a “szerepek” ennyire kódolva vannak.
Az egyik legnagyobb kihívást pillanatnyilag az evés jelenti. Válogatnak, nem akarnak enni, ha mégis, csak úgy, hogy maguk kanalaznak. Gondolom, hogy nem kell nagyon magyaráznom, hogy milyen, amikor maguk esznek. (Több kaja van a környéken, mint amennyi bekerül a szájukba). Ez kicsit (nagyon) próbára teszi az idegrendszeremet. Nem beszélve arról, hogy búcsút intettünk a boldog békeidőknek, amikor reggelire-vacsorára tápot kaptak. Ugyan a tápszer most is megvan, de kell még mellé valami rágnivaló is, ahol aztán a fent leírt küzdelmek várnak rám ismét.
Aktuális lesz a 15 hónapos oltás is. Ettől kicsit félek, mert nem tudom, hogy viselik majd. Marci enélkül is hajlamos a hőemelkedésre-lázra, szóval kíváncsi vagyok, mi lesz.
Ennyi a beszámoló, a következő bejegyzés arról szól majd, hogy (a saját nyugalmunk érdekében) érdemes-e csatlakozni a fb-on kisgyermekes anyukák beszélgetős csoportjához… Azt gondolom tömören: NEM!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: